„Szégyen! Szégyen!” — Dühös tüntetők várták Orbán Viktort Csehországban (+videó)

Kínos fogadtatás.

Demonstrálók fogadták az Andrej Babiš cseh kormányfőhöz szerdán délelőtt hivatalos látogatásra utazott Orbán Viktort. A Csehország miniszterelnökének rezidenciájára érkezett

Orbánnak azt skandálták a tüntetők, hogy

„Szégyen! Szégyen!”

A kormányfők a találkozó keretében a gazdasági, ipari és védelmi együttműködésről tárgyalnak egymással, illetve a bevándorlásról és a koronavírus-járványról is szó esett.

Babiš Orbánnal közösen azt a választókerületet is felkeresi, ahol a cseh miniszterelnök az október 8-án és 9-én rendezett parlamenti választáson elindul. A magyar miniszterelnököt szerda este Miloš Zeman köztársasági elnök is fogadja.

Cseh sajtóinformációk szerint a magyar állam bevásárolhatja magát egy helyi katonairepülőgép-gyárba, amelyben 51%-os részesedést szerezhet. A két politikus fontos szövetséget alkot, azonban

az októberben esedékes választáson veszélyben van Babiš széke,

ugyanis pártja mindössze 5%-kal vezet a második helyezett SPOLU pártszövetséggel, 7-tel pedig a nemrég alakult kalózpárti szövetséggel szemben.

Az Euronews tudósítását, benne az Orbán ellen skandáló tüntetőkkel itt lehet megnézni:

(Euronews nyomán)

Valódi Hírek