Cserhalmi György nem kapta meg az aranydiplomáját, miután felszólalt az SZFE új vezetősége ellen

A Nemzet Színészét nem értesítették a ceremóniáról.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) múlt csütörtökön vehették át az aranydiplomájukat az 1971-ben végzett hallgatók. A Blikk ugyanakkor azt írja, nem minden egykori diák kapott meghívót az eseményre.

Cserhalmi György, Kossuth- és Balázs Béla-díjas színész, Érdemes művész, rendező ugyanis a lapnak arról beszélt, őt nem értesítették az évnyitóval egybekötött cermóniáról.

„Én nem kaptam semmilyen levelet vagy meghívót. Se postai úton, se máshogy nem kerestek meg”

– mondta a Blikknek Cserhalmi.

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a színművész a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) mondott székfoglalóján állt ki az SZFE korábbi vezetése mellett.

Beszédében Cserhalmi úgy fogalmazott, az SZFE-n az oktatás „okos, értékes, érzéki, európai” volt. Illetve támadta azt az érvelést, amely szerint az egyetemen nem termeltek hazafiakat, honfiúkat és honleányokat.

Arra a kérdésre, hogy talán amiatt nem kapott aranydiplomát, mert felszólalt az ellen az SZFE-t alapítványi átszervezése ellen, illetve bírálta az új vezetést is, Cserhalmi azt válaszolta:

„Nem tudom… Talán nem is érdemes a kérdésben tapogatózni vagy az okokra tippelni. Ez van…”

A Blikk kereste az SZFE-t is az üggyel kapcsolatban, de kérdéseikre nem reagáltak.

(Blikk nyomán)

Valódi Hírek