„Önök Merkelt is szülni küldték volna!” — Irgalmatlanul kiosztotta Orbánékat a DK-s politikus (+videó)

Lesz nagy meglepetés, amikor egy nő fogja vezetni az országot.

„Nagy lesz a meglepetés, amikor egy nő fogja legyőzni a miniszterelnököt” — mondta Arató Gergely napirend előtti felszólalásában a Parlamentben hétfőn.

Hozzátette: DK-sként külön öröm neki az is, hogy azt látja: a kormányoldal retteg Gyurcsány Ferenctől, mivel állandóan ellene harcolnak. Bár Arató szerint ez fölösleges, hiszen mint mondta:

„Nem Gyurcsány fogja önöket megverni és eltávolítani a hatalomtól, hanem a magyar választók”

— fogalmazott.

Arató ezután arra reagált, hogy Orbán Viktor pénteki rádiós kinyilatkoztatásában világossá tette, hogy a nők helyét a konyhában képzeli el.

Arató azt mondta: a miniszterelnök szerint a nőknek a konyhában van a helyük, de az ellenzéki pártok — szemben a Fidesszel — nem akarják megmondani, ki hogyan éljen.

A kormánypártok

lebecsülik a magyar nőket,

még mindig a múlt században élnek

— mondta. Hozzátette: ennek a gondolkodásnak a folyománya az is, hogy ma magyar parlamentben a legalacsonyabb a női képviselők aránya egész Európában.

„Ideje lenne a nők elismerésében is megérkezni, ha nem is a jelenbe, de legalább a 20. század végére”

— figyelmeztetett Arató.

Kiemelte: Angela Merkel német kancellár bebizonyította, hogy egy nő, aki céltudatos, empatikus, képes egyben tartani egy koalíciót, és el tud vezetni egy országot, és

ma már mindenki tudja, hogy a nők is alkalmasak vezetőnek.

„Ha Angela Merkel ide született volna, akkor önök kiküldték volna a konyhába”

— mondta, emlékeztetve arra, hogy kik a Fidesz igazi hősei a kormánypropagandista Bencsik András szerint: azok a tálibok, akik a munkahelyekről és az iskolákból kizavarják a nőket.

Arató Gergely hangsúlyozta:

Dobrev Klára alkalmas az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének,

legyőzheti Orbán Viktort, és vezetni tudja majd az országot

— emelte ki.

A videót itt tudod megnézni:

Valódi Hírek