Orbán Viktor: Ha családot mondunk, az anyára gondolunk, mert a család az asszony körül rendeződik

De az LMTBQ-embereknek is jut hely a Nap alatt.

„Nagy forgalom van most Budapesten, nemcsak a közutakon, hanem a politikában is”

– kezdte felszólalását Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában péntek reggel, ezzel felvezetve az interjú első témáját: a IV. Budapesti Demográfiai Csúcsot.

A miniszterelnök szerint Európa jövője attól függ, hogy lesz-e gyerek, és az „unorthodox” magyar családpolitika emiatt keltheti fel a figyelmet külföldön.

Orbán szerint a jövő nem az iparban vagy a digitalizációban, hanem a gyermekekben van, „ezért nem szabad elfogadni a migrációt, lehet migránsokat beengedni, de az az ország már nem az lesz”.

„A Nyugat ebben a pillanatban nem képes saját magát fenntartani” – közölte Orbán, aki szerint a magyar családpolitika példátlannak számít Európában, a legtöbb pénzt erre költik a költségvetésből.

Ennek köszönhetően míg a termékenységi mutató 1,25 volt, jelenleg 1,5 körül alakul, de a kormány célja, hogy ez kettő felett kellene legyen – mondta Orbán.

„Elfogadhatatlan a számunkra, hogy egy hiányzó gyerek miatt idehozzunk valakit Afrika közepéből. Micsoda különbség!”

– jelentette ki a kormányfő, hozzátéve:

ha ezt egy nyugat-európai rádióműsorban mondaná, beperelnék és retorziók érnék, azt mondanák, hogy ez gyűlöletbeszéd, holott ő nem gyűlöl senkit, csak szereti a sajátjait.

Az LMBTQ-embereknek is van helyük a Nap alatt

„Én az LMBTQ-embereket is megértem, nekik is van helyük a Nap alatt. Megértem azokat, akik más életmódot választanak, akik az LMBTQ-életmódot választják, na de hát ők a kívételek”

– tért rá a második témakörre Orbán Viktor, hozzátéve, azt már nem fogadják el, hogy az LMBTQ-emberek „neveljék a gyerekeinket, azt bízzák ránk, a szülőkre”.

„Kérem őket, elégedjenek meg azzal, hogy őket semmilyen hátrányban nem részesítő politikában van részük Magyarországon, de ennél többet ne akarjanak”

– mondta.

Orbán szerint miközben azok éltek jobban, akik több gyereket neveltek, ma már nem ez a helyzet, mert sokan azt gondolják, hogy ez nem működik.

Mint mondta,

csodálattal nézi a hölgyeket, akik azzal próbálkoznak, hogy egyszerre dolgozzanak és neveljenek gyereket, mert ez „rendkívül nehéz dolog”.

Ugyanakkor szerinte be kell látni, hogy a feltételek jelenleg nem biztosítottak ehhez . Azonban, ha a kormány nem segít abban, hogy a gyermeket vállaló nők ne tudjanak jobban élni, akkor a család „mögötti gazdasági motívum el fog tűnni”.

„Kell gazdasági motiváció ahhoz, hogy a fiatalok elkötelezzék magukat a gyerekvállalás, családalapítás mellett” – mondta Orbán, akinek az a célja, hogy a gyerekes családok előnybe kerüljenek.

Család = Anya

Az interjú harmadik témaköre a gyermeket nevelő kisvállalkozók is szja-mentessége volt. Ezzel kapcsolatban Orbán arról beszélt, hogy szerinte nagyon nehéz volt a járvány elmúlt egy éve, a legnehezebb viszont azoknak az anyáknak volt, akik otthon próbálták segíteni a digitális tanulást.

„Csak a legnagyobb elismeréssel lehet beszélni azokról az édesanyákról, akik otthon maradtak a gyerekeikkel a digitális oktatásra. Fantasztikusan helyt álltak.

Le a kalappal a családok előtt.

De hát mindannyian tudjuk, hogy amikor családot mondunk, az édesanyára gondolunk, mert a magyar életben a család az asszony körül rendeződik. Előbb-utóbb mindenki a konyhában köt ki, ha vacsorát készít az ember édesanyja”

– mondta Orbán Viktor.

Minimálbéremelés

Orbán ezzel kapcsolatban arról beszélt, hogy a kormánynak két nagy adossága van az emberek felé, miután a Gyurcsány-Bajnai kormányok 2010-re „csődbe vitték az országot”.

„A legfontosabb, hogy világossá tegyük az emberek számára: na, annak vége van” – mondta Orbán, aki szerint az egyhavi fizetést és nyugdíjat csak béremeléssel lehet visszaadni. A 20 százalékos béremelésnek köszönhetően pedig a minimálbér már lesz magasabb annál, mint amilyen 2010 előtt az átlagbér volt.

„Ez az a jóvátételt, amelyet a Gyurcsány-Bajnai kormányok rombolása után megígértünk, azt most teljesítjük a munkavállalóknak”

– mondta a miniszterelnök, aki állítása szerint harcol azért, hogy év elején a nyugdíjasok is megkapják a 13. havi nyugdíjat.

Járványhelyzet — Korlátozások az oltatlanoknak?

„Ha van egy ellenfeled, akkor az a kérdés kulcskérdés, hogy ki ismeri jobban a másikat. A vírus eddig jobban ismert bennünket. A vírus addig állt nyerésre, amíg nem ismertük, viszont mára kezdjük megismerni, és kezdünk rájönni: csak az oltás segít, ezt viszont nem mindenki akarja elhinni Magyarországon”

– tért rá a beszélgetés utolsó témájára Orbán, aki szerint a járvány negyedik hulláma biztosan eléri Magyarországot, a baj pedig azokkal van, akik nem oltatták be magukat, mert ők életveszélyben vannak.

„A magyar az egy bátorfajta, amíg nem kopogtat a baj az ajtón, addig nem veszi azt komolyan”

– vélekedett a miniszterelnök, aki ezért mindenkit arra kért, hogy vegye komolyan a járványt, és oltassa be magát.

Ezen kívül szerinte már csak egy lépés maradna, hogy kötelezővé tegyék az oltást, de elmondása szerint azt látja, hogy ezt nem támogatják az emberek.

Azt még elfogadják, hogy az egészségügyi dolgozók számára kötelezővé tegyék, illetve, hogy a munkaadók saját hatáskörükben rendelkezzenek, de ennél többet, így azt, hogy a kormány ennél jobban beavatkozzot az életükbe, nem fogadnak el.

A kormány felelőssége Orbán szerint addig terjedt hogy biztosítsák, az elegendő oltóanyagot, ez pedig sikeres volt, hiszen év végéig 17-18 millió oltóanyag lesz az országban, és már több mint 600 ezren felvették már a harmadik oltást is.

„Ez egy színes ország, vannak, akik nem hajlandóak bízni az oltásban, és vannak felelősségteljesek, akik már a harmadik oltást veszik fel”

– mondta Orbán Viktor, aki arra a kérdésre nem válaszolt, hogy hány új napi fertőzöttnél gondolkodnak el a szigorításon.

Szerinte ugyanis nem szabad olyan korlátozást bevezetni, ami nem igazságos.

Mint mondta, az utolsó pillanatig a lezárások ellen fogok érvelni, és szerinte ezt követően is inkább azokat kell korlátozni, akik nem oltatták be magukat, illetve azokat védeni, „akik felelősségteljesen viselkedtek, és beoltatták magukat”, mert a méltónyosság ezt követeli meg.

Valódi Hírek