Dobrev Klára az ország legnagyobb költségvetési átcsoportosítására készül a győzelme esetén

Vas és beton helyett az emberekbe fektet majd a DK miniszterelnök-jelöltje.

Orbán Viktor stadionok után templomokat építene, viszont az általam vezetett új kormány ehelyett az emberekre fog költeni — mondta Dobrev Klára online sajtótájékoztatóján hétfőn.

A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje kijelentette: Orbán Viktor nyilatkozata alapján a templomot tekinthetjük az új stadionnak, hozzátéve: a miniszterelnök továbbra sem érti, miről szól a 21. század.

„Stadionokat a sportkluboknak, templomokat pedig az egyházaknak kell építeniük, és nem az adófizetők pénzét kell ezekre költeni”

— mondta, rávilágítva, hogy egy ország versenyképességének nem ez a lényege.

Éppen ezért Dobrev Klára arra készül, hogy miniszterelnökként az ország eddigi legnagyobb költségvetési átcsoportosítását hajtsa végre.

Azokat az ezermilliárdokat, amelyeket az Orbán-kormány vasba, betonba és acélba akar önteni a Fudan Egyetemtől kezdve a luxusberuházásokig, Dobrev

az emberekre fogja fordítani.

Kiemelte: ebből a pénzből meg lehet duplázni a családi pótlékot, vissza lehet majd vezetni a nyugdíjak svájci indexálását, be lehet vezetni az eurót, és megemelni a pedagógusok bérét.

A videót itt tudod megnézni:

 

Valódi Hírek