Szijjártó ingyen osztogatja a csilliárdokért fölöslegesen vett lélegeztetőgépeket, mintha nem lenne holnap

Most épp Moldovának.

A NATO-főtitkár kérésének eleget téve Magyarország húsz lélegeztetőgéppel segíti Moldova koronavírus elleni védekezését, hogy az ország ellenállóbb legyen a világjárvánnyal szemben — közölte a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Kisinyovban.

A tárcavezető moldáv kollégájával, Nicu Popescuval tartott közös sajtótájékoztatón kiemelte: a pandémia nem ismer határokat, így világos, hogy milyen mértékben egymásra vannak utalva a világ országai.

Figyelmeztetett, hogy a negyedik járványhullám már „itt van a nyakunkon”, s azzal szemben az államok feladata megvédeni a polgáraikat, aminek pedig legjobb eszközét az oltás jelenti.

„A negyedik hullám által okozott károk nagysága kizárólag attól függ, hogy a még beoltatlanok felveszik-e a rendelkezésükre álló oltást”

— szögezte le.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy emellett a súlyosan megbetegedő emberek megmentése is fontos állami feladat, márpedig ez jórészt azon múlik, hogy

rendelkezésre állnak-e a megfelelő orvosi eszközök.

Magyarország sikeres volt a védekezéshez szükséges egészségügyi felszerelések beszerzésében, ennek köszönhetően a kormány most segítséget tud nyújtani Moldovának is — tette hozzá.

Végezetül arról is beszélt, hogy Magyarországot és Moldovát szoros és hatékony gazdasági és kereskedelmi együttműködés köti össze. Két magyar vállalat, az OTP és a Richter is fontos szerepet játszik a moldáv gazdaság fejlesztésében, utóbbi a maga területén ráadásul mára piacvezető az országban.

Az Eximbank pedig 85 millió eurós hitelkeretetet hozott létre a magyar és moldáv vállalatok együttműködésének fejlesztése érdekében — tájékoztatott a miniszter.

Valódi Hírek