Orbánék ráuszították Varga Juditot az Európai Bíróságra, amiért az bírságot szabott ki Lengyelországra

És erről még határozatot is hozott a kormány.

Lengyelország – Magyarországhoz hasonlóan – védi az Európai Unió külső határait, ezzel Európa belső biztonságát védi. Eközben Brüsszel hátba támadja Lengyelországot, visszaél hatalmával, és az Európai Unió egységét veszélyezteti — áll a legutóbbi Magyar Közlönyben.

A határozat szövege szerint a szerdai kormányülésen hallgatták meg Varga Judit helyzetértékelését az Európai Bizottság szeptember 7-én, a lengyel bíróságokra vonatkozó eljárásokban hozott döntéséről.

A döntés szerint az EB kényszerítő bírság kiszabását kéri az Európai Bíróságtól, ezt pedig

annyira felháborítónak találta a magyar kabinet,

hogy határozatba foglalta kiállását Lengyelország mellett.

A magyar kormány úgy véli, hogy a bírsággal

„a tagállami szuverenitás számos elemét megsértve beavatkozott a lengyel jogalkotás menetébe, valamint a végrehajtó hatalom és az igazságszolgáltatás viszonyrendszerébe”.

Egyúttal azt a feladatot adták Varga Juditnak, hogy

„vizsgálja meg az Európai Bíróság előtt folyamatban lévő eljárásba történő, Lengyelország melletti beavatkozás lehetőségét”.

 

Valódi Hírek