Talált, süllyedt.
Beszámoltunk róla, hogy Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója, a Fidesz-kormány fő kultúrharcosa és mint ilyen, pénzosztója is, a Mandineren savazta azokat a 20-30-40 vagy még több éve színpadon lévő színészóriásokat, ismert tudósokat és irodalmárokat, akik egy civil összefogással készült ellenzéki videóklipben szerepeltek.
Demeter azt írta az előválasztási kampányvideóra, hogy “egy kocsmává alakított tornateremszerű izében” gyűltek össze a művészek, “akiknek a szavazata minimum kettőt számít, de legjobb lenne, ha csak ők választhatnák ki a hatalmon lévőket”.
“Látszik rajtuk, hogy
adnának egymásnak ösztöndíjat, kitüntetést, állást, megbízást, de nem tehetik, mert a Fidesz van kormányon, és ez életük legnagyobb traumája“
— fogalmazott a politikai lojalitásáról és vállalhatatlan kijelentéseiről híres Demeter.
Gábor György vallástudós Facebook-oldalán tette helyre Orbán csinovnyikját, bejegyzését változtatás nélkül közöljük.
„Demeter Szilárd óva int!
Mint a Torontál Megyei Hírlap egykor Angliát, vagy mint Rákosi Mátyás „e helyről az imperialistákat.”
Demeter Szilárd, ha rendelkezne minimális rálátással legalább a magyar irodalmi hagyományra, ismerné annak logikáját, hogy minden esetben, amikor valaki mondvacsinált ürügyet találva megpróbált belekötni a nálánál jóval jelentősebb alkotóba, például Szabolcska Mihály Ady Endrébe, azt azzal a hamis tudattal tette, hogy ha másképp nem,
legalább így kerülhet azonos színvonalra a megtámadottal,
ha nem is örök időkre, de legalább egy röpke pillanatra.
Jelentem, ez egyiknek sem sikerült, miként Demeter Szilárd is csak ábrándozhat erről.
És ha már a pokol példázatával jött ez a nagyokos, akkor megsúgom neki, hogy ha képes lenne maga mögött hagyni kissé avítt, naftalinos habitusát, s ismerné a modern teológiai irodalmat és gondolkodást, tudhatná, hogy a pokol mára már nem az érzéki szenvedések színhelye, egészen más.
A fentiek kedvéért idézem Karl Rahner jezsuita teológust, a XX. század egyik legkiemelkedőbb keresztény gondolkodóját, akitől – történetesen a jelenlétemben – egy konferencia szünetében megkérdezte egy újságíró – nem csekély provokatív szándékkal –, hogy van-e mennyország, s ha van, milyen lehet az.
Rahner egy pillanatra elgondolkodott, majd a nyolcvanadik éve körül járó teológus az alábbiakat felelte: Nem tudom, milyen a mennyország, de ha el kell képzelnem, olyan lehet, mint egy állandósult ejakuláció.
Rahner meglátása nyomán még elgondolni sem merem, Demeternek miért épp a pokol jutott az eszébe, de a vezér ülepének fényesre nyalása, s az ezért adományozott pénz, cím, rang és ordó még nem elég az üdvözüléshez.
Az elkárhozáshoz viszont kétségtelenül jó esélyt jelenthetnek a fentiek.”
