Demeter Szilárd: Soros György a liberális Führer, mi vagyunk az új zsidók

A PIM-elnök példátlan sorosozásba kezdett.

Sor(o)s címmel jelent meg szombaton délben az Origón a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatójának, a magyar kormány miniszteri biztosának publicisztikája. Demeter Szilárd ebben többek közt Adolf Hitlerhez hasonlítja Soros Györgyöt, illetve arról is ír, hogy nem tanultunk a XX. századból, így a lengyelek és a magyarok váltak az új zsidókká.

„Soros György saját halála kapujában önnön szobrát faragja. Küldetéstudata van. Küldetése: Soros György, az új messiás. Csakhogy hiányzik mögüle a transzcendencia.

Soros György istene Soros György, aki Soros György képében leszállott közénk”

– vélekedik Demeter, aki azzal folytatja, hogy a világtörténelem során már láthattuk, hogy akinél a pénz van, abból lesz a diktátor is, akinek viszont nem jutott hatalom és vagyon, abból „szolgálólány lett”.

Európa Soros György gázkamrája: a multikulturális nyitott társadalom kapszulájából árad a mérgező gáz,

ami az európai életformára halálos, mi, európai nemzetek pedig arra vagyunk ítélve, hogy egymást eltaposva, egymásra mászva próbáljunk az utolsó korty levegőért küzdeni” – írja a PIM igazgatója.

Majd azzal folytatja, hogy a lengyelek és a magyarok azok az új zsidók, akiket a „liberárják” ki akarnak zárni az európai közösségből. Szerinte Nyugaton most éppen azokat az embereket fogják célkeresztbe, üldözik és tartják „alacsonyabb rendű lénynek”, akik nem azonosulnak, a multikulturális felfogással.

„Soros György a liberális Führer.

A liberárja hadserege pedig szolgaibb módon isteníti, mint anno Hitlert a sajátjai” – írja Demeter arról az egyébként zsidó származású Sorosról, aki a II. világháború és a holokauszt évei alatt a Lupa-szigeten bujkált.

(Origó nyomán)

Valódi Hírek