Ilyen nincs: Kásler rangos állami kitüntetést adott az egyik legalpáribb Fidesz-propagandistának

A hiteles és objektív újságírásért.

Augusztus 20. a magyar történelem egyik legjelentősebb napja, mert összeköti a magyarság múltját a jelennel és közvetíti a jövőt — erről beszélt Kásler Miklós, amikor

kitüntetéseket adott át az állami ünnep alkalmából pénteken Budapesten.

A Pesti Vigadóban rendezett ünnepségen az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője azt mondta, hogy Szent István révén a sztyeppei birodalmat alkotó magyarság egy frank típusú keresztény államot hozott létre, amely támaszkodott az ősök hagyatékára és a szuverenitás iránti vágyra. Ezzel az Orbán által sokszor hangoztatott gondolatokat adta elő.

Ezt követően arról beszélt, hogy István megszervezte az önálló magyar egyházat, ami a frank típusú állam létrehozásával együtt ezer évre megalapozta Magyarország helyét a világban. Elmondta, István egy, az erők egyensúlyán alapuló országot hozott létre, ahol a királyi hatalom centralizációja mellett olyan autonómiák alakultak, mint a székely, a szász, a kun autonómia, vagy a szabad királyi városok.

„{A} Szűz Máriának felajánlott ország miden földje és gazdasági ereje a Szent Korona birtokába került. Ennek köszönhetően bontakozott ki egy olyan jellegzetes magyar jogfejlődés, amely ezer éven keresztül biztosította a Magyarországon élő népcsoportok jogait, egyben megalapozta a magyarság és a hazában élő népek kultúrájának felvirágzását” — jelentette ki.

Ezt követően arról beszélt, hogy a magyar kultúra azért páratlan, mert sökgyökerű. A miniszter szerint a most elismerésben részesülők „azok az emberek, akik napjainkban életük munkájával, szorgalmukkal, közös kincsünket gyarapították, gazdagították„.

Önök napjaink példaképei

(…), az én lehetőségem az, hogy a magyar kormány nevében megköszönjem önöknek életük munkáját, a nemzet nevében pedig kifejezzem elismerésemet” — fogalmazott Kásler Miklós.

Az ünnepségen a miniszter mellett Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat, a Magyar Érdemrend tisztikereszt polgári tagozat, a Magyar Érdemrend középkereszt polgári tagozat, a Népművészet Mestere, és a Népművészet Ifjú Mestere kitüntetéseket, illetve díjakat adott át.

Számos elismert szaktekintély mellett díjat kapott Huth Gergely, a Pesti Srácok főszerkesztője és Pesti TV-s munkatárs is. A Magyar Közlönyben leírtak alapján „példaértékű újságírói és televíziós tevékenysége elismeréséül kapta meg” a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét polgári tagozaton.

Ennél kifizetődőbb már nem is lehetne az állampárti propaganda harsogása.

(MTI korrigálva)

Valódi Hírek