Távközlési szuperholdingot hoznak létre Orbánék a 4iG-vel, amit Mészáros Lőrinc egykori pénzügyi jobbkeze birtokol

A szerződés szerint a 4iG többségi tulajdonrészt szerezhet az Antenna Hungáriában.

Együttműködési megállapodást kötött Mager Andrea, az Antenna Hungária Zrt. (AH Zrt.) tulajdonosi jogait gyakorló nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és a 4iG Nyrt. (4iG) – tájékoztatta az informatikai cég szerdán az MTI-t.

„A megállapodás célja, hogy a felek az állami és a magántőke egyesítésével egy olyan stratégiai távközlési és telekommunikációs infrastruktúra szolgáltató vállalatot hozzanak létre, amely versenyképes piaci szolgáltatások mellett, kellő súllyal képviseli a nemzeti érdekeket az iparágon belül.

A magyar állam és a 4iG partnerségének köszönhetően Magyarország egyik legnagyobb, és a közép-kelet-európai régió meghatározó távközlési és telekommunikációs infrastruktúra szolgáltató vállalata jöhet létre”

– írták a közleményben.

A szerződésben leírt tranzakciókkal a vállalat többségi tulajdonrészt szerezhet az állami cégben, de a végső döntés október vége felé születhet meg.

Így akarják a közeljövőben létrehozni a közép-kelet-európai régió egyik meghatározó telekommunikációs holdingvállalatát.

Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnök-vezérigazgatója és Mészáros Lőrinc egykori pénzügyi jobbkeze, szerint a magyar állammal kötött stratégiai partneri megállapodás a hazai távközlési piac egyik jelentős gazdaságtörténeti momentuma.

Sárecz Zsolt, az Antenna Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatója azt hangsúlyozta: társaságuk számára a 4iG-vel való együttműködés kínálja a hosszútávú fejlődés és piaci sikeresség lehetőségét, valamint biztosítja, hogy a megnövelt szolgáltatási palettával szélesebb lakossági, üzleti és kormányzati igényeket is magas szinten szolgáljanak ki.

A 4iG a magyarországi informatikai, illetve információs és kommunikációs technológiai piac egyik legnagyobb szereplője, több mint 25 éve jelen van az iparági, és iparágfüggetlen innovatív technológiák területén.

A 4iG Nyrt. az elmúlt évet a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti konszolidált beszámolója szerint 37,86 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 7,68 milliárd forint saját tőkével zárta. Az 57,8 milliárd forintos bevétel 39,2 százalékos, az 5,1 milliárd forintos EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 23,9 százalékos növekedés a tavalyelőttihez képest.

Az Antenna Hungária az országos digitális földfelszíni televíziós- és analóg rádiós műsorterjesztés kizárólagos szolgáltatója Magyarországon. A társaság 25 százalékos tulajdonnal rendelkezik a magyarországi Telenorban (Telenor Magyarország és Telenor Real Estate, CETIN Hungary).

A folyamatban lévő akvizíció lezárását követően pedig a tulajdonába kerül a kormányzati távközlési infrastruktúrával rendelkező, illetve azokat üzemeltető MVM NET Zrt. is.

A nyilvános cégadatok szerint tavaly a cég nettó árbevétele 41,739 milliárd forintra nőtt az előző évi 40,439 milliárdról. Üzemi szinten 7,324 milliárd forint veszteséget mutatott ki, az előző évi 3,5 milliárd forintos nyereség után, miközben korrigált adózott eredménye 1,539 milliárd forint volt a 2019-es 2,5 milliárd forint után.

A mintegy 550 dolgozót foglalkoztató vállalat konszolidált saját tőkéje 2020 végén 137,455 milliárd forint volt.

(via mti)

Valódi Hírek