Gyurcsány: Hatalmas erő kell majd a legyőzött Fidesszel szemben, nem szabad ellágyulnunk

„Elszántság kell az új Alkotmányhoz, a NER lebontásához, a bebetonozottnak hitt vezetők elmozdításához. Klára kell ehhez.”

Keddi posztjában fejtette ki Gyurcsány Ferenc, hogy miért a legkeményebb elszámoltatásra készülő jelöltet, Dobrev Klárát támogatja a ministerelnök-jelölti előválasztáson.

A DK elnökének bejegyzését változtatás nélkül közöljük:

Láttam már kormányzást közelről. Elég közelről. Tudom, hogy mi a különbség kampány és kormányzás között. Klárát egyiktől se féltem.

Pontosabban: Klára az egyetlen jelölt, akit nem féltek egyiktől se. Még pontosabban: Klára az egyetlen jelölt, akit nem féltek a kormányzástól. Mondhatnám: elég közelről látta ő is, hogy mit jelent a kormányzás.

Két tulajdonság kell most egyszerre a sikerhez.

Megingathatatlan erő a legyőzött Fidesszel szemben.

Mert nem fognak békét engedni, mert nekünk meg nem szabad ellágyulni. Aztán kell türelem és kompromisszumkészség, mert egy széles koalíciót kell összetartani. Klára az egyetlen jelölt, akiben e két tulajdonság egyszerre és jó arányban van meg.

Tennivaló tengernyi lesz. Elszántság kell majd az új Alkotmányhoz, a NER lebontásához, a bebetonozottnak hitt vezetők elmozdításához. Klára kell majd ehhez.

Támogassátok Dobrev Klárát, támogassátok a kormányváltást, aztán meg majd támogassátok az új kormányt.

Valódi Hírek