Kiderült, mit ad a kormány cserébe az intézményeknek, amelyek az eucharisztikus kongresszus miatt kiteszik a hallgatókat a kollégiumokból

Semmi sincs ingyen.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) szervezői és zarándokai számára többezer kollégiumi férőhelyet különített el a kormány a kongresszus időtartamára, a hallgatókat azonban még arról sem tájékoztatták, pontosan kiknek kell kiköltözniük, illetve honnan, mikor, hová mehetnek vagy mikor költözhetnek vissza.

A BME összesen 1650 fő számára biztosít szállást, de a Telex értesülései szerint a helyzet ötezer hallgatót érinthet, mivel az ELTE intézményei, így az Ajtósi Dürer sori, Damjanich utcai és Kőrösi Csoma Sándor kollégiumokban is a kongresszus vendégei részére adnak át szobákat az esemény idejére.

Az Innovációs- és Technológiai Minisztérium (ITM), amelynek kérésére a férőhelyeket elkülönítették a felsőoktatási intézmények, most közleményben azt írja:

„A férőhelyek biztosítására az egyetemek közel

500 millió forintos támogatást kapnak,

melyet kollégiumi és hallgatói szolgáltatás fejlesztésére fordítanak”.

Az intézkedések összesen 7 egyetemet és tizenhét kollégiumot érintenek. A Telexnek a NEK elárulta, hogy

„a kollégiumi szálláshelyek kérdése a tél folyamán került napirendre a minisztériumokkal folyatott egyeztetések során”,

az egyeztetéseket azonban az ITM végezte, és nem a NEK.

A minisztérium közleményében arról is ír, hogy azoknak a hallgatóknak, akik a kongresszus miatt most nem tudnak beköltözni a kollégiumba, a szeptemberi térítési díjat elengedik, illetve biztosítják a hibrid oktatást is, így tanulmányaik során nem érheti őket hátrány.

 

Valódi Hírek