Palkovics László bemondta: Magyarország rövidesen a legnagyobb úttörő lesz a világon

Hatalmas a fejlődés.

A fejlődés alapja a technológiai haladás és az innováció, amit a kutatók és fejlesztők együttműködése hozhat létre — mondta a technológiai és ipari miniszter csütörtökön, a Szegedi Tudományegyetem innovációs napján.

Palkovics László szerint a hozzáadott érték növelése érdekében erősíteni kell a kapcsolatot a Magyarországon működő kutatóhelyek és a nagyvállalatok, az oktatás és a termelés között. Állítása szerint a kutatási és fejlesztési kapacitások erősítésében

a kormány jelentős részt vállal,

és az elmúlt évek eredményei azt bizonyítják, hogy a létrejött feltételek kedveznek az újításoknak.

Kijelentette: Magyarország innovációs teljesítménye a nehézségek ellenére „ugrásszerűen javult„, elmondása szerint 2010 óta itt nőtt a legnagyobb mértékben a k+f területen dolgozók száma, és a rendelkezésükre álló források is jelentősen bővültek.

Az innovációs ráfordítások mindössze néhány év alatt több mint a kétszeresükre, 700 milliárd forintra emelkedtek 2019-ig, és tavaly már a 900 milliárd forintot is meghaladták bevallása alapján.

A miniszter úgy véli, hogy az egyetemi modellváltás, az egyetemfejlesztési program, a szakmai-technológiai platformok megteremtése, a korszerű kutatási infrastruktúrák létrehozása mind hozzájárulhat ahhoz, hogy

Magyarország 2030-ra a jelentős innovátorok közé kerüljön.

A szegedi lézerközpont például a legjobbak közé tartozik a világon, és nem ez az egyetlen nemzeti laboratórium, amely a helyi egyetem tudására épít — jelentette ki.

Palkovics László elmondása szerint a szegedi kutatók kutatásai

világraszóló eredményeket hozhatnak,

miként az egyetem járványmatematika projektje is nemzetközi sikert aratott. Modellezési módszerük a kormánynak szintén nagy segítséget jelentett a koronavírus elleni védekezésben, előrejelzéseik ugyanis minden alkalommal helyesnek bizonyultak — tette hozzá.

A tárcavezető szerint Magyarország megbecsüli az alkotószellemet, ezért biztos benne, hogy az új fejlesztések gazdasági és társadalmi hasznosítása egyre sikeresebb lesz.

(MTI korrigálva)

Valódi Hírek