Jövőbe lát a Fidesz hivatalos lapja: Múlt időben szidtak hevesen egy szeptemberi „Soros-konferenciát”

Több mint kínos.

„A Soros György nevével fémjelezett nyílt társadalom eszméjét képviselő előadók által tartott fórum célja az volt, hogy Budapestet visszahozzuk a régió progresszív szellemi térképére”

– írja a Magyar Nemzet az augusztus 18-án, szerdán megjelent cikkében.

Ebben a kormányközeli lap arról a Budapest Fórum konferenciáról „számolt be” múlt időben, amit majd csak egy hónap múlva, szeptember 16-18. között rendeznek.

A „Soros-demokráciát építene a Budapestet vezető baloldal” című cikket a Magyar Narancs szúrta ki a kormányközeli lap oldalán.

A „beszámoló” szerint a „Budapest Fórum idei rendezvénye a városokra, a helyi kezdeményezésekre és a fenntartható demokráciák építésére összpontosított, és támogatói között szerepel többek között a Soros Györgyhöz köthető Nyílt Társadalom Alapítvány is.

A még meg sem történt eseményen a Magyar Nemzet szerint baloldali polgármesterek és alpolgármesterek is részt vettek személyesen vagy virtuálisan, így többek között Amszterdam, Pozsony, Varsó, Prága, Ankara, Milánó, Barcelona, Párizs, London, Bécs és Los Angeles képviseletében.

Forrás: magyarnemzet.hu

A kormányközeli lap jövőbe látó cikke szerint a

„Közép-európai Egyetem budapesti épületében tartott nemzetközi konferencia nyitó előadását a saját bevallása szerint hiperpaszív angolnyelv-tudású Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere tartotta”.

A cikket egyébként a PestiSrácok is átvette azzal a címmel: „Nahát, a Budapestről elüldözött CEU-n rendezett konferenciát a fővárosi önkormányzat, miként legyen minden “újra a régi”.

Valódi Hírek