Hoffmann Rózsa úgy látja, a diákokat úgy kell felvilágosítani, hogy az az élet és a haza javát szolgálja

Az egykori oktatási miniszter szerint a „nemzetközi LMBTQ-propaganda” idegen a magyar nép szellemiségének.

Nem megengedhető, hogy a propagandisztikus céllal megjelenő, önmagukat NGO-nak nevező szervezetek „érzékenyítsenek” a közoktatási intézményekben, pláne az óvodákban – mondta Hoffmann Rózsa, a második Orbán-kormány oktatási minisztere a kormányközeli Magyar Nemzetnek.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egykori államtitkára szerint a sze*uális felvilágosításra szükség van az iskolákban, de csak 14 éves kor után, amikor biológiailag és szellemileg is elég éretté válnak a gyermekek.

„A sze*uális felvilágosítás azért is nagyon kényes, sok körültekintést igénylő kérdés, mert ennek során azt is szem előtt kell tartani, hogy

a gyermek olyan környezetben és értékrend szerint nőjön fel, ami az életet és a haza javát szolgálja az egyéni boldogulásuk mellett”

– mondta Hoffmann Rózsa.

Hozzátette: ha bárki az említett kérdésben ilyen tájékoztató foglalkozást akar tartani az iskolákban, akkor azt az igazgatónak kell engedélyeznie.

Az egykori oktatási miniszter úgy látja, „a nemzetközileg egyre erősödő LMBTQ-propaganda” olyan világnézetet jelenít meg, amely idegen a magyar nép többségének szellemiségétől, törekvéseitől és alkotmányától.

„A magyarok túlnyomó többsége hagyományos értékeket és világszemléletet tart magáénak”

– vélekedett Hoffman, aki szerint ez nem jelenti azt, hogy az ettől eltérő nézeteket nem kell elfogadni, ám azoknak nincs helye az oktatásban.

(Magyar Nemzet nyomán)

 

Valódi Hírek