Bodrogi Gyula szerint törvény előtt kellene felelnie a Hitlert és Szálasit éltető Fidesz-propagandistának

A Nemzet Színésze egy, a kormányközeli lapnak adott interjúja miatt keveredett az ügybe.

Bodrogi Gyulával a vasárnap.hu a Vadászati Világkiállítás nagyköveteként készített interjút, amelyet csütörtökön vezető hírként hoztak le a Fidesz-közlei, magát kereszténynek nevező honlapon. A portálról éppen aznap derült ki, hogy főszerkesztője, Horváth Tamás korábban nyíltan náci kijelentéseket és a Holokauszt bűneit relativizáló kijelentéseket tett.

Illetve aktív résztvevője volt a szélsőjobboldali, neonáci Erő és Elszántság nevű mozgalom tüntetéseinek is.

A 168.hu ennek kapcsán arról kérdezte a Nemzet Színészét, hogy tudott-e Horváth korábbi náci nyilatkozatairól, és ha igen, akkor ennek ellenére vállalta-e az interjút.

Bodrogi a lapnak elmondta, nem követi a közéletet és a politikát, és nem is gondolta, hogy ma még léteznek olyanok, akik tagadják a holokausztot.

„Ilyen hülyeséget” – mondta a színész, hozzátéve, ha tudott volna erről, akkor magától Horváth Tamástól kérdezte volna meg, hogy igaz-e, amit róla állítanak.

„Természetesen teljesen elhatárolódok tőle, ha valaki nyíltan tagadja a holokauszt-katasztrófát. Ha Horváth Tamás náci nyilatkozatokat tett, akkor a főszerkesztőt meg kell büntesse a törvény. De nem az én tisztem pálcát törni felette”

– jelentette ki Bodrogi.

A színűvész arról is beszélt, hogy nem Horváth-tal interjúzott, és magával a főszerkesztővel nem is találkozott. Elmondta, a vasárnap.hu újságírója „teljesen normális” interjút készített vele, és „ha provokatív kérdéseket tettek volna fel, akkor arról nyilván azt mondom, hogy arról nem nyilatkozom”.

„A főszerkesztőt a saját bűneiért meg kell büntetni, de a lap újságíróinak Horváth Tamástól függetlenül adok interjút. Nem érdekel a tulajdonosi kör”

– mondta Bodrogi, hozzátéve, ha egyébként Horváth Tamás készítette volna az interjút vele és bizonyítottan náci kijelentéseket tett, akkor nem állna vele szóba.

A Vasárnap.hu péntek reggel közölte, hogy Horváth Tamás lemondott főszerkesztői tisztségéről, és vele együtt távozik a szerkesztőségből augusztus 12-ei hatállyal az egyik külsős szerzőjük, Kassab Adonis is.

 

Valódi Hírek