Kémbotrány: A Paks-miniszter is meghívót kapott a nemzetbiztonsági bizottság ülésére

Stummer János szerint a kormány részéről egyre kevésbé reális „nem létezőként” beállítani az ügyet.

„Süli János Paksi bővítésért felelős miniszter is meghívót kap tőlem a Nemzetbiztonsági bizottság hétfői ülésére, miután a mai délelőtt folyamán a Direkt36 újabb cikkéből nyilvánosságra került, hogy Aszódi Attila paksi bővítésért felelős államtitkár hivatali telefonszáma is szerepel az NSO-ügyfelek által kiválasztott telefonszámokat tartalmazó adatbázisban”

– közölte Stummer János, a nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke a Facebook-oldalán.

Stummer azt írja, a beruházást övező politikai vitáktól függetlenül a paksi bővítés ügye nemzetbiztonsági kérdés, a beruházást irányító kormánytisztviselők esetleges megfigyelésének híre pedig komoly aggodalomra ad okot.

A jobbikos politikus szerint továbbá a nyilvánosságban is megnyitja azt a kérdést, hogy

„a Fidesz és a kormány holdudvarában Aszódi Attilán kívül kiket figyelhettek meg még ezzel az eszközzel az utóbbi évek során”.

Stummer ugyanakkor bízik abban, hogy Halász János fideszes alelnök és képviselőtársai változtatnak korábban nyilvánosságra hozott álláspontjukon és elmennek a hétfői bizottsági ülésre, biztosítva ezzel az ülés határozatképességét.

„Az ügyet ugyanis „nem létezőként” beállítani egyre kevésbé reális politikai állásfoglalás”

– tette hozzá a bizottsági elnök.

Beszámoltunk róla, pénteken derült ki, hogy Aszódi Attila, a paksi bővítésért felelős korábbi államtitkár is szerepel azok között, akiket megfigyeltek a Pegasus nevű kémprogrammal.

Aszódi 2018 végén még a kormány tagjaként lett az izraeli NSO kémprogramjának célpontja, épp abban az időszakban, amikor Süli János miniszterrel már sorozatos konfliktusai voltak amiatt, hogy műszaki okokra hivatkozva nem akarta engedni a Paks II. projekt menetrendjének fellazítását.

Aszódinak hivatalos kormányzati telefonszámát vették célba: ezen intézte munkával kapcsolatos ügyeit. Célponttá válása után nem sokkal, 2019-ben menesztették a kormányból, ekkor a készüléket is le kellett adnia.

(Népszava nyomán)

Valódi Hírek