Az Origo bepanaszolta Cseh Katalint a GVH-nál, majd megírták, hogy már a GVH is vizsgálódik ellene

Új szintre emelték a lejáratást.

Az Origo a péntek délután megjelent cikkében számolt be arról, hogy Gazdasági Versenyhivatal (GVH) „az Origo cikke nyomán” indított vizsgálatot a momentumos Cseh Katalin, illetve „a 2013-2018 között hozzá köthető Pannónia Nyomda Kft.” ellen.

A cikk kétharmadánál ugyanakkor kiderült, az Origo cikke nyomán azt jelenti, hogy

valójában a lap tett bejelentést Cseh ellen a GVH-nál.

A Hivatal így az Origo panasza nyomán azt közölte a lappal, hogy „megteszik a szükséges intézkedéseket, és vizsgálatot indítanak”.

A momentumos EP-képviselő ellen indított lejáratókampányt az robbantotta be, hogy kedden két amatőr kamuvideóra hivatkozva több fideszes propagandaoldal is arról számolt be, hogy Cseh lehet az a politikus, akinek cége és ún. „haveri cégek” révén több milliárd forint európai uniós támogatást és több százmillió forintnyi közbeszerzést is elnyerhetett.

Az álarcos fideszes bohóc arról beszélt a videókon, hogy egy politikus cége és az ún. haveri cégek 4,5 milliárd forint európai uniós támogatást és 300 millió forintnyi állami közbeszerzést nyert.

Ezt követően a bennfentes.net nevű, mérhető olvasottsággal nem rendelkező fideszes propagandaportál azt írta, hogy Cseh Katalin lehet a szóban forgó politikus, mivel 2013 és 2018 között a képviselője volt az apja által 2010-ben alapított Pannónia Nyomda Kft.-nek.

A portál szerint Cseh ügyvezetése alatt a Kft. egy európai uniós pályázaton több mint 68 millió forint támogatást nyert el egy hologramos technológia kifejlesztésére. Majd később ugyanez a cég kb. 217 millió forintot nyert egy holografikus térinformatikai leíró nyelv és digitális holografikus nyomtató kifejlesztésére.

Cseh a vádakra úgy reagált, hogy „a fideszes propagandagyárban összedugták a fejüket, és egy lejáratónak nehezen nevezhető írás született. Milliárdokat összeszedő politikusról és állítólagos korrupcióról beszélnek, ami hazugság”, ezért megtette a szükséges jogi lépéseket ellenük.

A Telex megkeresésére a GVH azt közölte, hogy

„a GVH panaszeljárásban – nem versenyfelügyeleti eljárásban – informálódik az ügy tárgyában, amely állampolgári panaszként érkezett a Hatóságunkhoz”.

Azaz az Origo állampolgári panaszt tett a GVH-nál Cseh ellen. A GVH leírása szerint ez azt jelenti, hogy panasszal vagy bejelentéssel bárki fordulhat a hivatalhoz, amelynek két hónapja van eldönteni, hogy az alapján indít-e egyáltalán versenyfelügyeleti eljárást.

(Telex nyomán)

Valódi Hírek