Itt van Orbán Viktor nagyszabású bejelentése: Augusztus végétől jön a harmadik vakcinadózis koronavírus ellen

Lehetővé teszik a harmadik adag felvételét.

Megtartotta a heti rutinnak számító rádióinterjúját Orbán Viktor a Kossuth rádióban. A Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a miniszterelnök arról beszélt, hogy

a kormány lehetővé teszi a harmadik oltás beadatását a koronavírus ellen.

A kormányfő elmondta, megoszlanak a vélemények a harmadik oltás fontosságáról, azonban hozzátette, hogy a harmadik dózis biztosan nem árt. Éppen ezért lehetővé teszik a harmadik vakcinaadag felvételét, legalább négy hónappal a második dózis beadása után.

A miniszterelnök kifejezte, háziorvosi javaslatra 4 hónapnál kevesebb idő elteltével is be lehet adatni a harmadik adagot. Azt említette, hogy, az oltásokat ugyanazon a helyszínen kapják meg a jelentkezők, mint az első kettőt, azonban jelentkezni kell majd időpontért. A kormány az orvosokra bízza, melyik vakcinatípust alkalmazzák harmadikként a pácienseknél.

Orbán azt is elmondta, hogy augusztus végétől lehet majd a harmadik oltásokért jelentkezni. Több ízben is pedzegették, hogy egyes ágazatokban kötelezővé tehetik a koronavírus elleni oltást. A miniszterelnök a péntek reggeli műsorban

bejelentette, az egészségügyi dolgozókat kötelezik az oltások felvételére.

Kifejezte, hogy a tanév kezdete előtt minden, legalább 12 éves tanuló megkaphatja az oltást, ha a szülő jelentkezik érte. Azt javasolja, csak azok utazzanak külföldre, akik már legalább két vakcinadózist megkaptak.

Az eddig oltatlan 65 év felettiek aránya a teljes népességben 15%, őket a háziorvosok felkeresik, de nem kötelezhetik az oltás felvételére. A 16 és 18 év közöttiek átoltottsága 45%-os, míg a 12 és 16 év köztieknek kevesebb mint 20%-át oltották be.

Elmondta, jelenleg három rendezvénykategóriát csak oltási igazolvánnyal lehet látogatni. Hozzátette, a későbbiekben a járványügyi adatok függvényében ez a kör bővülhet.

Kifejezte, vannak „őrült” orvosok, akik oltásellenesek. Veszélyesnek tartja, hogy egyes politikusok járványügyi szakértőknek gondolják magukat. Ezzel valószínűleg Karácsony Gergelyre utalt, ugyanis a főpolgármester budapesti antitestmérő programot indított, amelyen

kiderült, hogy a Sinopharmmal oltott idősek közel negyedének nincs antitestes védettsége a koronavírus ellen.

A műsorban szó esett az Európai Unió által a magyar kormánnyal szemben a melegellenessé tett pedofiltörvény miatt indított kötelezettségszegési eljárásról. A kormányfő szerint „jogi huliganizmust” követ el Brüsszel, mert szerinte azt akarják elérni, hogy beengedjék a magyar iskolákba az „LMBTQ-aktivistákat„.

Riasztó, ami a német iskolákban zajlik. Gyűjtöm az infókat, szörfözök a neten, és csodálkozom

— fejtette ki a miniszterelnök. Orbán szerint emiatt nem szabad hagyni, hogy a szexuális propagandisták „grasszáljanak” az iskolákban.

A kormányfő kettős mércének tartja, hogy összekötik az uniós értékeket a helyreállítási alap pénzeinek kifizetésével. Szerinte értékalapú szempontokat nem lehet a pénz folyósításának feltételeként szabni. Arról beszélt, hogy a gazdaságvédelmi alapból fizetett uniós pénzek meg fognak érkezni, addig azonban a forrásokat a magyar költségvetésből biztosítja a kormány.

(Jó reggelt, Magyarország!/Kossuth rádió)

 

Valódi Hírek