HIVATALOS: Két ügyben is eljárást indított az Orbán-kormány ellen az Európai Bizottság

Kezdődik.

Bejelentették Brüsszelben, az Európai Bizottság sajtótájékoztatóján:

Jogsértési eljárás indult Magyarországgal szemben a melegellenes törvény és egy mesekönyv megbüntetése miatt is.

Pár hét telt el a melegeket a pedofilokkal összemosó törvény megszavazása óta, és az Európai Bizottság úgy döntött, hogy jogsértési eljárást indít ezzel kapcsolatban.

ez a törvény szégyenletes.

–mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke június 23-án.

Először a hogy a biztosi kollégium két tagja levélben fordul a magyar kormányhoz, majd 16 állam- és kormányfő ítélte el a szexuális kisebbségek hátrányos megkülönböztetését a legutóbbi brüsszeli uniós csúcstalálkozón.

A csütörtökön bejelentett eljárás hat ponton állapítja meg, hogy a magyar törvény szembe megy a közösségi joganyaggal.

Szintén kötelezettségszegési eljárást indítottak a Meseország mindenkié című könyv kapcsán, amiért a magyar hatóság felszólította a kiadót, a borítón tüntesse fel: a könyv „a hagyományos nemi szerepektől eltérő viselkedést” mutat be.

A kifogás az, hogy a hatóságok nem tudják hogyan megmagyarázni, az LMBTQ-tartalom miért van hátrányos hatással a gyermekek fejlődésére.

Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője ma korábban a Facebook-oldalán fakadt ki a kötelezettségszegési eljárások miatt.

Valódi Hírek