Borul a bili: A Barátok közt hétfői adása teszi próbára Orbánék melegellenes törvényét

Elcsattant egy meleg csók.

Próbára teheti a Fidesz által június közepén elfogadott melegellenes törvényt az RTL Klub hétfői adása – írja a port.hu.

A hétfőn ugyanis a szokásos 12-es karikával került adásba egy olyan Barátok közt-epizód,

amelyben két női szereplő — a tévésorozat Szekeres Dorka nevű szereplője, valamint a külföldről direkt az ő kedvéért hazatérő barátnője, Hédi — csókolózott.

Az RTL Klub közlése szerint az epizódot még márciusban, vagyis hónapokkal az új törvény elfogadása előtt forgatták le. (A fotót a „gyerekek védelme érdekében” nem közöljük, azt csak saját felelősségre, IDE KATTINTVA nézhetik meg a 18. életévüket betöltött olvasóink!)

A Fidesz által pedofilellenesnek nevezett, valójában homofób elemeket tartalmazó törvény kimondja,

„tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a sze×ualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homosze×ualitást népszerűsíti, jeleníti meg”.

Azaz a törvény értelmében 18-as karikát kaphatnak az olyan filmek vagy tévésorozatok, amelyekben meleg szereplők is vannak, ezek a műsorok a „tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott” kategóriába, és ezzel a késő esti műsorsávba fognak átkerülni.

Az ugyanakkor nem tisztázott, hogy mit is jelent a homosze×ualitás népszerűsítése, ezért az is kérdéses, hogy

a csók miatt kell-e 18-as karika a Barátok köztre.

Július elején az RTL Klubnak ugyanezen törvény miatt kellett fekete alapon fehér betűkkel szedett idézettel kitakarnia azt a budapesti Barátok közt-plakátot, amely az 1998 óta futó, és 23 év után most szombaton véget érő napi szappanopera legemlékezetesebb jeleneteit elevenítette fel.

Így az egyik plakáton például két férfi szereplő egy esküvői jelenetben bejegyzett élettársi közösségbe lépett, majd Párizsba költözött, ezzel kikerülve a sorozatból.

A csatorna a plakáton arról tájékoztatott, ezt a jelenetet július 8-tól már nem mutathatják meg, mert homosze×ualitást jelenít meg, a hirdetés pedig elérhető tizennyolc éven aluliak számára is a villamosmegállóban.

(Port.hu nyomán)

Valódi Hírek