Drámai állapotok: Olyan nagy a baj a szállodáknál, hogy már az igazgatók takarítanak

Taccsra vágta a hoteleket a pandémia.

Interjút adott az Inforádió Infostart című műsorában Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. Ennek során drámai információkat osztott meg a műsorvezetővel.

A szervezet vezetője elmondta, a szállodák vezetői mindent megtesznek a veszteségük minimalizálásáért, azonban „{h}a le van zárva praktikusan a fél világ, akkor nagyon nehéz intézkedéseket hozni„. Szerinte

a legnehezebb helyzetben a budapesti szállodák vannak,

ugyanis a fővárosi turizmus jellemzően a külföldi forgalomra épül.

Flesch szerint Budapesten a külföldiek nélkül nem lehet építeni a turizmusra, és addig nem indul be az élet, ameddig nem oldják fel teljesen a korlátozásokat a világ országaiban — addig azonban csak a kárenyhítésre lehet koncentrálni.

Vidéken sokkal jobb a helyzet, a nyári szezonban nagy forgalom várható a turistaparadicsomokban.

A munkaerőpiaci helyzetről elmondta, az jelenleg drámai. Ezzel kapcsolatban kifejtette,

vannak olyan szállodák, ahol az igazgatók vagy az értékesítők takarítanak.

Nagyon sok fiatal elhagyta a szakmát, reméljük csak ideiglenesen, miután bizalmatlanság van a szakmával kapcsolatban, ami vissza kell majd szerezni. Mindez azonban csak úgy lehetséges, ha tényleg stabilizálódik a helyzet, nem lesznek lezárások, nem lesznek újabb hullámok, és mindenki el tudja hinni, hogy ez a szakma megint ugyanolyan szép lesz, mint amelyik volt 2019 előtt — mondta az elnök.

(Inforádió nyomán)

Valódi Hírek