Az MSZP-t 1 százalékra, a Kutyapártot 5 százalékra mérte a Hann Endre-féle Medián

Vigyázz, hogy kinek mit hiszel el!

Önelégülten posztolta ki szerdán Deutsch Tamás volt kampányfőnöke, a több mint másfél évtizeden keresztül a Fideszben politizáló Hont András azt az erősen kétséges közvélemény-kutatást, amelyet a Medián közölt ma a hvg hasábjain.

A Hann Endre által vezetett intézet az elmúlt hónapokban sorozatosan bocsát ki egyre gyanúsabb felméréseket, erre már korábban is felhívtuk a figyelmet.

A legfrissebb „kutatásukban” azt állítják, hogy a Fidesz-KDNP listája 39 – 33 százalék arányban vezet a választókorú népesség, és

50 – 42 százalék

arányban a biztos szavazók között, a közös ellenzéki listával szemben.

Ez ellentmond az összes komolyan vehető cég adatainak, akik hónapok óta szoros, egyenlőségközeli állást, vagy 1-2 százalékos ellenzéki fölényt mértek a Fidesszel szemben.

Még bizarrabb, és még inkább szembemegy a több kutató átlagával, amit a Medián az egyes pártok támogatottságáról állít.

A jelenleg is több megyeszékhelyen polgármestert adó MSZP ugyanis 1 százalékon, míg a Kétfarkú Kutyapárt nevű budapesti viccpárt ennek ötszörösén, 5 százalékon áll – legalábbis Hann Endre szerint, akinek „kutatását” már jelen cikkünk írásának idején is több nagy hírportál készpénznek vette és kritika nélkül újraközölte.

A minden más kutatónál a legerősebbnek ellenzéki pártnak számító (és a valódi EP-választáson is 16 százalékot szerző) Demokratikus Koalíciót Hann Endréék 7 százalékra mérik, míg a Jobbik szerintük 12, a Momentum pedig 5 százalékon áll.

Íme a Medián táblázata, amelyben teljesen felcserélték az ellenzéki pártok sorrendjét, ha a többi, komolyan vehető kutatóintézet átlagához viszonyítjuk:

grafikon: Medián

Hann Endréék (ismeretlen okból) egy külön lejárató blokkot is szenteltek Gyurcsány Ferenc személyének, akiről origós hangulatú fotómontázst is közöltek, és azt állítják, hogy „az ellenzéki térfélen is igen megosztó, sőt romlik a megítélése”.

Azt is hozzáteszik, hogy Gyurcsánynak az összefogásban való részvétele „inkább akadályozza az ellenzék sikerét”.

Ezt az ábrát közölte a HVG és a Medián Gyurcsányról:

grafika: HVG / Medián

Hann Endréék állításait Gyurcsányról még a nem feltétlenül DK-szimpatizáns politikai elemző, Ceglédi Zoltán is vitatta a közösségi oldalán.

Ceglédi azt írta a Medián kutatása mellé:

„Én nem érzem, hogy valóban úgy állnánk, mint állítják, hogy >>Gyurcsány Ferenc egyébként még az ellenzéki térfélen is igen megosztó, sőt romlik a megítélése<<.

Nem látom okát ugyanis ennek a változásnak – pont hogy minden párt összefogott vele, ettől éppenséggel javulni szokott egy politikus megítélése az összefogás hívei körében.”


.

Valódi Hírek