A kecskeméti színházigazgató a „megbocsátás erejével” magyarázza, miért hívta meg rendezni Eszenyi Enikőt

Cseke Péter szerint a zaklatással vádolt Eszenyi Enikő alkotói kvalitásai megkérdőjelezhetetlenek.

Pénteken derült ki, hogy egy évvel a Vígszínházban kitört zaklatási botránya után ismét munkába áll Eszenyi Enikő, aki a kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban állítja színpadra a Cirkuszhercegnő című darabot.

A bejelentést döbbenettel fogadták azok a színészek, akik mérgező légkörre és elviselhetetlen bánásmódra panaszkodtak Eszenyi vezetése idején.

A kecskeméti színházat vezető Cseke Péter a Blikknek adott interjújában elmondta, nem érezte kockázatosnak Eszenyi alkalmazását az egy évvel ezelőtti botránya után.

„Eszenyi Enikő alkotói kvalitásai megkérdőjelezhetetlenek, nemcsak a magyar színházi életnek lenne nagy vesztesége az ő művészi elnémítása, hanem közéletünk erkölcsi kudarca is lenne, ha nem hinnénk abban, hogy az ember változni és változtatni képes.

Bízunk benne, hogy ha egy harmonikus próbafolyamaton lesz túl a társulat, és januárban kiváló bemutatója lesz A cirkuszhercegnőnek, az a magyarországi színházi világgal foglalkozó közéletnek is jót tesz majd. Talán csökkenthetjük az előítéletek gerjesztette, sokszor felesleges feszültséget”

– mondta Cseke.

A színházigazgató hozzátette, nem az feladata megítélni, hogy az Eszenyi ellen felhozott vádak valóban helytállóak-e. Cseke szerint a kecskeméti színházban rendezőket mindig a színház vezetőségi tagjaival választják ki, a társulattal erről nem egyeztetnek, és soha nem is volt szokás, hogy a színészek véleményezzék a rendezőket.

„Eszenyi Enikő egy Kossuth-díjas művész, színész és rendező, akinek a színpadi munkásságát tiszteljük, az ötleteitől és a látásmódjától azt várjuk, hogy egyedi és érdekes bemutatót láthatunk majd Kecskeméten 2022 januárjában.

Hiszem azt, hogy harmonikus próbafolyamat lesz a falaink között, ami egyensúlyt teremti a színházi szakmában.

Keresztény emberként bízom a megbocsátás erejében, ugyanúgy, ahogy a bűnbánatban is”

– mondta Cseke Péter.

Mint ismeretes, Eszenyi Enikő munkamódszereiről tavaly elképesztő történetek láttak napvilágot.

Az egyik színész beszámolója szerint Eszenyi egy vígszínházi próbán lekvárt kent a hóna alá, majd arra kényszerítette őt, hogy nyalja ki onnan, egy másik színész elmondta: Eszenyi nem engedte, hogy elbúcsúzzon a haldokló nagyapjától.

Többen arról számoltak be, hogy reggelente gyomorgörccsel mentek be dolgozni, aggódva, hogy vajon milyen megszégyenítésben lesz részük aznap.

A botrányok hatására Eszenyi tavaly márciusban visszavonta a pályázatát a Vígszínház igazgatói pozíciójára. Végül idén januárban jelentette be, hogy Csengeren ismét diákokkal foglalkozik.

(Blikk nyomán)

Valódi Hírek