FRISS: Defibrillátort ültetnek be a dán Christian Eriksen testébe a szívrohama után

Meglepte, hogy 29 évesen ilyen állapotba kerülhetett.

Beültethető defibrillátort kap Christian Eriksen a Dán Labdarúgó-szövetség tájékoztatása szerint

– írja a Nemzeti Sport.

A 29 dán focista szíve szombaton állt meg, amikor a Finnország elleni találkozón szívrohamot kapott és összeesett a pályán. A helyszínen lévő orvosoknak sikerült megmenteni az életét, azóta kórházban kezelik.

A vizsgálatok eredménye alapján az a döntés született, hogy Christiannek beültetnek egy defibrillátort. Ez az eszköz nélkülözhetetlen egy szívleállás után. Christian elfogadta a megoldást, amellyel egyébként több hazai és nemzetközi specialista is egyetért

— nyilatkozott Morten Boesen, a válogatott orvosa.

Eriksen nagyjából harminc másodperccel az első áramütés után magához tért és képes volt beszélni. Megható pillanat volt

— mondta a Funke Mediengruppének Jens Kleinefeld, német orvos, aki Smion Kjaerhez, a dán válogatott csapatkapitányához hasonlóan a helyszínen segített Eriksen újraélesztésében.

Elmesélte, hogy a focista első mondata az eszmélete visszanyerése után annyi volt:

a fenébe, még csak 29 éves vagyok”.

A BBC cikke szerint az ICD egy, a bőr alá ültetett, gyufásskatulyányi doboz, amiből két vezetéket kötnek a szívre. Az eszköz automatikusan elektromos impulzussal szabályozza a szabálytalanná váló szívverést. Az ugyanakkor nem derült ki, hogy az ICD beültetése mennyiben befolyásolhatja Eriksen további karrierjét.

(Nemzet Sport/ BBC nyomán)

Valódi Hírek