Ordító baromsággal próbálta megmagyarázni Selmeczi Gabriella a melegellenes törvényt

Amikor a cinizmus ostobasággal párosul.

„A pedofilellenes törvénycsomag gyermekvédelmi fejezete a gyermekeket védi a koruknak nem megfelelő tartalmaktól” — mondta Selmeczi Gabriella, a Fidesz frakcióvezető-helyettese kedden a Magyar Nemzetnek.

„Egy gyermek sze×uális nevelése, terelgetése kizárólag a szülő dolga és joga,

nem szabad engedni a lobbiszervezetek befolyásolásának”

— mondta.

Selmeczi azzal indokolta kijelentését, hogy

„a napokban Soros-szervezetek tiltakozásukat fejezték ki amiatt, hogy az iskolai sze×uális felvilágosítás a továbbiakban nem irányulhat a nem megváltoztatása, valamint a homosze×ualitás népszerűsítésére”.

A frakcióvezető-helyettes aggasztónak nevezte, hogy a gyermekek sok olyan tartalomhoz hozzáférnek, ami nem az életkoruknak megfelelő.

„Ezt nem engedhetjük, ezeknek a 18 éven felüli témáknak semmi keresnivalójuk nincs a gyerekszobában”

— jelentette ki.

Selmeczi Gabriella kitért arra is, hogy a törvénymódosításban szó sincs a felnőttekről, az a kiskorúakat védi, ezért gyermekvédelmi törvény.

Arról viszont nem szólt a frakcióvezető, hogy ha a sze×uális felvilágosítás kizárólag a szülő dolga, akkor az általános- és középiskolai tankönyvekből is ki kell-e húzni a szaporodásra vonatkozó részeket, illetve például kérhet-e a váratlanul menstruálni kezdő tinilány intimbetétet az osztályfőnöknőjétől, vagy az ilyesmivel várnia kell, amíg hazaér.

Valódi Hírek