Matolcsy bejelentette: Az EU-nak kampec, keleten van a jövő, részt kell vennünk a nagy kínai felemelkedésben

Hanyatló Nyugat?

Hosszú véleménycikkel jelentkezett Matolcsy György a novekedes.hu nevű oldalon, ennek lényege, hogy a jegybankelnök szerint az EU elveszti a nemzetközi versenyt, elgyengül és széthullik, Ázsia és Kína erősödik, energia- és pénzforradalom jön, és akkor járunk a legjobban, ha elfogadjuk az elkerülhetetlent, és beszállunk a változásba.

Matolcsy úgy látja, hogy kétpólusú világ alakul ki, egyik oldalon az Egyesült Államok, a másikon Kína. A kettő között sem politikai, sem gazdasági szempontból nincs hely egy harmadik erős szereplőnek, ez pedig kikezdi az uniós közösséget.

Az EU ugyan megpróbálja pénzzel kompenzálni a lemaradását és egyben tartani a tagállamok közösségét, de idővel felgyorsulhat az EU felbomlása – vélekedik Matolcsy.

A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint ezért Magyarországnak nincs más lehetősége, be kell szállnia Ázsia, azon belül is Kína felemelkedésében. Ez Matolcsy szerint a 21. század legnagyobb üzleti lehetősége, amiben az egész EU-nak részt kellene vennie, bármennyire is nehéz.

Matolcsy György záró gondolatát egyszerűen lehetetlen összefoglalni, ezért inkább változtatás nélkül idemásoljuk:

„Most a koronavírus-járvány jelezte már az évtized elején, hogy hasonló erejű átalakulás következik. Az ember-mesterséges ember, a valóság-virtuális világ vagy az új kettős világrendszer kialakulásának mélyén a 0-1 digitális kód kettőssége húzódik meg.

Az új társadalom mindenben kettős lesz, ezért a maihoz képest sokrétűbb, színesebb, ellentétekre épülő, erősebb versenyt és erősebb együttműködést igénylő évtized jöhet.

Ahogy a DNS kettősspirál az élet üzenete, úgy a 0-1 digitális kód az új, kevert világ üzenete. Ahogy McLuhan mondta: A médium, a folyamat, maga az üzenet.”

(novekedes.hu / 444.hu)

Valódi Hírek