A Fidesz Nézőpontja kikutatta, hogy a magyarok kétharmada elégedett Orbánék járványkezelésével

A kormány álláspontját erősítő Intézet úgy tudja, még többen elégedettek.

„Még többen elégedettek” címmel közölt közvélemény-kutatást hétfőn reggel a Nézőpont Intézet. A kormányközeli Magyar Nemzet megbízásából készült felmérés szerint két hónap alatt

50-ről 65 százalékra nőtt azok aránya, akik elégedettek vagy inkább elégedettek a kormány járványkezelésével.

Ez a két héttel ezelőtt, május 31-én közölt felméréshez képest két százalékos emelkedést jelent.

Az elégedetleneké 42-ről 31 százalékra csökkent, így mostanra a kérdésben bizonytalanok kilenc héttel ezelőtti 8 százalékos aránya is megfeleződött.

Az ellenzéki beállítottságú szavazók körében ugyanakkor 26-ról 30 százalékra nőtt azok aránya, akik szintén elégedettek vagy inkább elégedettek a kormány járvánnyal kapcsolatos lépéseivel a felmérés szerint. Az viszont nem derült ki, hogy

a kormánypárt minden tizenegyedik szavazója mivel elégedetlen.

„Az elégedettségi mutató emelkedése és a járvány visszahúzódása nagyon kedvező folyamat a kormány számára. Minden esély megvan rá, hogy a járványkezelés a negyedik Orbán-kormány politikai sikertörténete lesz, akár korábban a rezsicsökkentés vagy a migráció elleni fellépés volt”

– olvasható az általában a kormány álláspontját erősítő Mráz Ágoston Sámuel vezette intézet elemzésében.

(Telex/Nézőpont nyomán)

Valódi Hírek