Szijjártó Péter bejelentette: Újabb ország fogadja el a magyar oltási igazolványt vasárnaptól

Az igazolvány viszont csak az oltási papírral együtt lesz érvényes.

A jövő héttől kezdve a beoltott magyar állampolgárok szabadon, teszt- és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak Ciprusra, függetlenül attól, milyen koronavírus elleni oltóanyaggal oltották be őket – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a közmédiának nyilatkozva.

Szijjártó Péter elmondta: sokan tervezik, illetve terveznék a nyári szabadságukat, egyelőre azonban a világon „elég bonyolult az utazás”, sok ország még korlátozó intézkedéseket tart életben a világjárvány miatt. Szerinte néhány kivételtől eltekintve minden ország rosszabbul áll Magyarországnál az átoltottság tekintetében.

A külgazdasági és külügyminiszter hozzátette, folyamatosan zajlanak a tárgyalások, amelyeknek az a célja, hogy a magyar emberek minél több országba elutazhassanak a védettségi igazolványukkal.

Sikerült egy újabb tárgyalást lezárni, Ciprussal meg tudtunk állapodni az oltási igazolások kölcsönös elismeréséről, így azok a magyar és ciprusi állampolgárok, akik be vannak oltva, szabadon, vagyis teszt- és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak a két ország között – jelentette be.

Mint mondta, azoknak a magyar állampolgároknak, akik Ciprusra szeretnének utazni,

  • utazásuk előtt legalább két nappal egy erre a célra létrehozott ciprusi online felületen kell regisztrálniuk.
  • Fel kell tölteniük az oldalra a védettségi igazolványuk és az oltáskor kapott papíralapú igazolásnak az adatait.
  • Erről egy visszaigazoló dokumentum érkezik, amit ki kell nyomtatniuk az utazóknak és ezzel tudnak beutazni Ciprusra, és ezzel tudják igénybe venni a beoltottak által igénybe vehető szolgáltatásokat.

A miniszter jelezte: az összes technikai tudnivalót közzéteszik a konzuli szolgálat honlapján is.

A megállapodás vasárnaptól érvényes.

Valódi Hírek