Pert vesztettek Orbánék az Európai Bíróságon: Folytatódik az eljárás Magyarország ellen

Lyukra futottak a kamuérveléssel.

Elutasította az Európai Bíróság a magyar kormány keresetét, amelyben a Sargentini-jelentés elfogadásának körülményeit támadta meg, és azt kérte, a testület semmisítse meg az Európai Parlament állásfoglalását — írta meg csütörtökön a HVG.

Az ítélet szerint az EP az állásfoglalás elfogadásakor leadott szavazatok számlálása során

jogosan hagyta figyelmen kívül a tartózkodásokat.

„A „tartózkodás” és a „leadott szavazat” fogalma kölcsönösen kizárja egymást. A tartózkodó személy ugyanis azt kéri, hogy szavazatát se valamely javaslat mellett, se annak ellenében ne vegyék figyelembe, és azt kívánja, hogy úgy kezeljék, mintha egyáltalán nem szavazott volna. A „leadott szavazattal” azonban a javaslat mellett vagy az ellen fejezi ki valaki a véleményét”

— írja a lap. Emlékeztetnek, hogy a Sargentini-jelentést 2018. szeptember 12-én fogadta el az EP, ezzel indították el a hetes cikkely szerinti eljárást.

Az Európai Unió történetében ez volt az első alkalom, hogy az EP felkérte az Európai Unió Tanácsát, hogy vizsgálja meg: fenyegeti-e rendszerszintű veszély a jogállamiságot egy uniós országban.

A magyar kormány szerint akkor a szavazásnál nem érték el az eljárásrend által megkövetelt kétharmados többséget, ezért indítottak pert. Összesen 693 EP-képviselő szavazott, ebből 448-an igennel, 197-en nemmel, 48-an pedig tartózkodtak.

A hetedik cikkely egyébként az uniós alapértékeket súlyosan megsértő tagállamokkal szembeni eljárást szabályozza. Ilyen eljárás jelenleg

Magyarországgal és Lengyelországgal szemben zajlik.

Magyarországnál 12 témában merültek fel aggályok: az alkotmányos és választójogi rendszer működése, az igazságszolgáltatás függetlensége, korrupció, adatvédelem, szólásszabadság, akadémiai szabadság, vallásszabadság, gyülekezéshez való jog, egyenlő elbánáshoz való jog, kisebbségek.

Valódi Hírek