Ellenőrizték a Fidesz pártalapítványát: Van miből fizetni az egymást érő gyűlöletkampányokat

Mindenki lenyugodhat.

Lezárult a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány és az Indítsuk Be Magyarországot Alapítvány ellenőrzése, mindkét szervezet szabályosan működött 2018 és 2019 között — közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kedden az MTI-vel.

Azt írták, hogy az ellenőrzések célja annak megállapítása volt, hogy a pártalapítványok törvényesen gazdálkodtak-e, az éves számviteli beszámolók és a pártalapítványok tevékenységéről szóló éves jelentések a jogszabályi előírásoknak megfeleltek-e, a könyvvezetés és gazdálkodás során a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket és belső előírásokat betartották-e.

Kifejtették, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítványt a Fidesz 2003-ban alapította 600 ezer forint induló vagyonnal.

A pártalapítvány

2018-ban 551,5 millió forint, 2019-ben 1 milliárd 468,9 millió forint költségvetési támogatásban részesült,

gazdasági-vállalkozási tevékenységet nem folytatott.

A pártalapítvány ügyvezető szerve a három tagból álló Kuratórium volt, amely tagjai az ellenőrzött időszakban nem változtak — írta az ÁSZ.

Kiemelték, hogy a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány a szervezeti és szabályozási kereteit a jogszabályban előírtak szerint kialakította, ezzel a szabályszerű gazdálkodás feltételeit megteremtette.

A 2018-2019 közötti időszakban a kapott támogatások elfogadása, felhasználása és nyilvántartása szabályszerű volt, a tevékenység kiadásait és a nyújtott támogatásokat szabályszerűen számolták el, ezzel biztosított volt a jogszabályok és belső szabályok szerinti könyvvezetés és gazdálkodás — tették hozzá.

A pártalapítvány az említett időszakra a jogszabályok szerint elkészítette a tevékenységéről szóló éves jelentéseket és az éves számviteli beszámolókat, amelyeket határidőben letétbe helyezett és közzétett.

„Ezáltal a pártalapítvány biztosította gazdálkodása törvényességét, a közpénzekkel való átlátható és ellenőrizhető gazdálkodást”

— hangsúlyozták.

Emlékeztettek, az Indítsuk Be Magyarországot Alapítványt 2018 decemberében alapította a Momentum Mozgalom.

A pártalapítvány létrehozásának célja a politikai kultúra fejlesztése, valamint ehhez kapcsolódóan különböző tudományos, kutatási, ismeretterjesztő, oktatási tevékenység. A pártalapítvány a költségvetésből

2018-ban 7 millió 239 ezer forint, 2019-ben 74 millió 180 ezer forint költségvetési támogatásban részesült.

Az ÁSZ ellenőrzése megállapította, hogy az Indítsuk Be Magyarországot Alapítvány szervezeti és szabályozási kereteit a jogszabályban előírtak szerint kialakította, ezzel a szabályszerű gazdálkodás feltételeit megteremtette. 2018-ban és 2019-ben a kapott támogatások elfogadása, felhasználása és nyilvántartása szabályszerű volt, tevékenységének kiadásait a pártalapítvány szabályszerűen számolta el.

Az Indítsuk Be Magyarországot Alapítvány a tevékenységéről szóló, 2018-2019 évekre vonatkozó éves jelentéseket az előírások szerint elkészítette — írták.

Az ellenőrzések megállapításai alapján az ÁSZ nem fogalmazott meg javaslatot — zárult a közlemény.

(via mti)

Valódi Hírek