Fürjes Balázs kibökte, terveik szerint mikor kezdik el építeni a Fudan Egyemet

Az államtitkár úgy tudja, még van idő a kiegyezésekre.

Jó elképzelésnek és szívügyének tartja a Diákváros megépítését – mondta Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, aki az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Korábban a Diákváros és a Fudan Egyetem projektje is Fürjeshez tartozott, ám végül mindkettő Palkovics László Innovációs és technológiai miniszter hatáskörébe került. Ezzel kapcsolatban az államtitkár elmondta, logikusnak tartja, hogy két egymással párhuzamos zajló felsőoktatási projektnek egy felelőse legyen, ahogy elmondása szerint egyetértett azzal is, hogy a projektek Palkovics Lászlóhoz kerüljenek.

Május közepén derült ki, hogy a Fudan a Nagyvásártelep hatalmas, központi telkét, a vízpart túlnyomó részével együtt kapja meg, azaz a kínai egyetem kampusza a déli városkapu komplex legjobb fekvésű telkére épül. Míg a magyar diákok számára létesített Diákváros a terület kisebb, kevésbé előnyös helyén fekvő területét kapná meg.

Fürjes ezzel kapcsolatban arról beszélt, a dél-pesti területen bőven elfér majd a Fudan Egyetem és a Diákváros is.

Mint mondta, úgy is lehet fogalmazni, hogy két Diákváros lesz, egy helyett, hiszen lesz egy Diákváros, ahol a budapesti egyetemek kollégiumait helyezik el, és lesz egy olyan kínai egyetemi kampusz, ahol lesznek oktatási épületek és kollégiumok is.

„Van idő. Nemhogy ebben a kormányzati ciklusban, de ebben az önkormányzati ciklusban, 2024-ig megvalósítás, építkezés nem lesz, mert nem tud lenni”

– fogalmazott az államtitkár.

Hozzátette: a szükséges egyetértések és egyeztetések lefolytatásához még van idő. Az épületeket meg kell tervezni, azokat engedélyeztetni kell, kivitelezővel szerződni – sorolta a feladatokat. Megjegyezte, hogy az előkészítéssel, tervezéssel párhuzamosan a szükséges egyeztetések létre tudnak jönni.

(atv.hu nyomán)

Valódi Hírek