„Szia pocak!” — Összeszedtük a legjobb mémeket az Orbán-Johnson randiról (+fotók)

A harmadik a kedvencünk, de mindegyik jó.

Orbán Viktor pénteken Londonba utazott, hogy megbeszélést folytasson Boris Johnson brit miniszterelnökkel.

A látogatás kellemetlenül érinthette az ország vezetőségét, mivel Johnson szóvivője úgy érezte, hogy szabadkoznia kell a helyzet miatt, Jeremy Corbyn, a brit Munkáspárt korábbi vezetője pedig

Magyarország volt miniszterelnökeként emlegette Orbánt.

Ráadásul hiába hallgatta el a magyar sajtó elől Orbán, mégis kiderült, hogy a brit miniszterelnök aggodalmát fejezte ki az emberi jogok magyarországi helyzete miatt.

Ikonikusnak mondható fotó is született az AFP jóvoltából, amelyen Johnson mintha Orbán hasára mutatna — vélhetően csak azt mutatta neki, hogy hova álljon a fotózáshoz.

Ahogy az az ilyen képeknél lenni szokott, most is beindultak a mémgyárosok, így mi is nevessünk inkább ahelyett, hogy az országunk vezetése miatt szégyenkeznénk ezen a péntek délutánon!

 

Valódi Hírek