Újabb nagy feladatot kapott Palkovics László — Bekebelezik az egyik legfontosabb magyar céget is

Szétnéztek, hogy mit lehetne még megszerezni.

Már korábban is felröppent a hír, de egyre bizonyosabbá kezd válni, hogy

ismét többségi tulajdonhoz szeretne jutni a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cégben a kormány

— ahogyan azt a Magyar Nemzet is megírta.

A kormányközeli lap úgy tudja ipari források alapján, hogy Palkovics László, innovációs tárca vezetője készíti elő a többségi tulajdon megszerzését.

A koronavírus-járvány által visszavetett légi közlekedési teljesítmény jó kiindulási alapot biztosíthat a tárgyalásra:

2020-ban csupán 3,8 millió utas fordult meg a 2019-es 16 millióhoz képest.

A jelenlegi tulajdonosok között profitorientált befektetési és nyugdíjalapok is megtalálhatóak a szakmai befektetők mellett, ők nyitottak lehetnek az értékesítésre.

Többségi részvénycsomag tulajdonosának az értékesítési tervei miatt nem jártak sikerrel a nagyobb tulajdonrész megszerzésére irányuló kormányzati tervek 2010 után.

A vagyon további leértékelődésének az elkerülésére az állam 2011-ben lehívta az akkor még meglévő, 25 százalék plusz egy szavazatnyi részvénycsomagra vonatkozó eladási opciót

— írja a lap.

 

Valódi Hírek