Bloomberg: Orbán emberei meg akarják szerezni a ferihegyi repülőteret

A tulajdonos viszont nem akarja eladni.

Nem titok, hogy Orbán Viktor régóta magyar kézben akarja látni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt.-t.

A kormányfő először 2005-ben, a reptér privatizációjának megkezdésekor – akkor még ellenzéki politikusként – szorgalmazta a folyamat visszafordítását, hangsúlyozva a cég magyar tulajdonosi mivoltának jelentőségét.

2005 után most a lehetősége is megvan rá, hogy megszerezze a repteret.

Noha a Budapest Airport Zrt. az elmúlt években óriási nyereséget termelt – hiszen bevételei három év alatt 43 százalékkal 331 millió euróra nőttek, azaz nagyjából 117 milliárd forintra – a covid-járvány miatt az utasok száma idén közel 90 százalékkal csökkent, ez a visszaesés pedig éppen kedvez a kormánynak – írja a Bloomberg.

Az ajánlattevő konzorciumban ott van a részben állami tulajdonú Mol Nyrt. is. Az ajánlat összegéről nincs információja a lapnak, de úgy tudják, a konzorciumot Jellinek Dániel ingatlanfejlesztéssel foglalkozó üzletember képviseli.

A Budapest Airport Zrt. jelenlegi tulajdonosai – az AviAlliance, a Malton (a szingapúri GIC befektetési alap leányvállalata) és a Caisse de dépot et placement du Québec kanadai nyugdíjalap – viszont nem tervezik a reptér eladását.

A cég megszerzését a kormány minden bizonnyal stratégiai jelentőségűnek tartja, ahogyan annak tartotta az energia- és a médiaszektor megszerzését is, azt azonban nem lehet tudni, hogy a miniszterelnöknek milyen szerepe van az ügyben.

A lap ezzel kapcsolatosan megemlíti, hogy a kormány arról is idén döntött, hogy megveszi a sármelléki repülőteret üzemeltető Hévíz–Balaton Airport Kft. 90 százalékát.

(Bloomberg)

Valódi Hírek