A magyar diákoknak fizetősek, a kínaiaknak ingyenesek lesznek a legalapvetőbb szolgáltatások a Fudan Egyetemen

Kiderültek a részletek a Karácsonyéknak bemutatott prezentációról.

Beszámoltunk róla, hogy múlt héten egyeztetett az épülő Fudan Egyetem ügyében a projektért felelős Palkovics László innovációs miniszter Karácsony Gergely főpolgármesterrel és Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármesterrel.

A találkozó után a kormányzati közlés az volt, hogy a felek megegyeztek: Budapesten a Fudan, illetve a Diákváros is megépül. Budapest főpolgármestere ugyanakkor később tisztázta, szó sincs kiegyezésről, és június 4-től konzultációt indítanak az ügyben.

A Népszava szerda reggeli cikkében arról ír, a közel kétórás egyeztetés során Karácsonyéknak egy, a Palkovicsék által bemutatott prezentációra kellett volna rábólintaniuk, ez az azonban nem történt meg.

A nyilvánosságra hozott prezentációnak ugyanis már a felvezetése is zavarba ejtő, a folytatásban pedig elég sok a csúsztatás. Az elején Palkovicsék kiemelik, hogy más országokban a kínai egyetemi terjeszkedéshez nem kapcsolódnak olyan „negatív visszhangok”, mint idehaza.

Csakhogy a későbbiekben az is kiderül, azok az együttműködések főleg speciális – például pénzügyi, illetve divat – kurzusokra, valamint mester- és doktori képzésekre vonatkoznak, és nem egy teljes egyetem létesítésére.

A prezentációban fény derült arra is, hogy a régi nagyvásártelepen kialakítandó közösségi teret a Fudanhoz csatolták, és habár annak mérete és funkciója nem változik, csakhogy

a sportlétesítményeket és a könyvtárat külsősök csak térítési díj ellenében használhatják, miközben a Fudan diákjainak az egyetemi képzéshez kapcsolódóan ingyenes.

Emellett a Diákvárosban, a kínai campus számára pedig 3000 férőhely létesülne, ezeket pedig havi 56 ezer forintért csak a Fudan Egyetem diákjai vehetik majd igénybe.

A kínai egyetem, valamint a sport- és konferencia központ felépítése a prezentáció szerint bruttó 686 milliárdba kerülhet, plusz a megvásárolandó telkek ára. A teljes üzemeltetési költség évi 50 milliárd felett van – részletezi a Népszava.

A lap szerint, amikor a kormányzati prezentáció rátér arra, hogy mekkora területen is zajlanak majd a fejlesztések, a kormány számmisztikát vet be.

A korábban 135 hektáros fejlesztési terület hirtelen 200 hektárra hízott,

ám ez azért van, mert belevették az atlétikai csarnok, az edzőpályák, a ferencvárosi szabadidőpark, az új evezős központ és a csepeli közpark területét is.

A Diákváros pedig az északi részre szorult be, márpedig ez a terület Baranyi Krisztina szerint

nem több mint 6-7 hektár.

Holott Palkovicsék korábban épp azt hangsúlyozták, hogy a Diákvárosnak most több hely, 17,6 hektár földterület jut majd. Ám miközben a legeslegelső tervben nem is szerepelt az egyetemépítés, a legújabb koncepcióban a Fudan már 22,2 hektárt tesz ki.

(Népszava nyomán)

Valódi Hírek