Palkovics szerint megépül a kínai egyetem, Karácsony konzultációt indítana

A miniszter teljes transzparenciát ígért a 440 milliárd forintból épülő kampusz ügyében.

Közel kétórás egyeztetés után Palkovics László innovációs miniszter megegyezett Karácsony Gergely főpolgármesterrel és Baranyi Krisztina IX. kerületi polgármesterrel a diákváros-projekt ügyében.

A Világgazdaság beszámolója szerint a találkozót követően Palkovics újságíróknak arról beszélt,

a diákváros és a kínai Fudan Egyetem is megépül Budapesten.

A projektben viszont a fővárosi és a ferencvárosi önkormányzatnak együttműködést, valamint teljes transzparenciát ajánlott a kormányzat.

„Az egy előrelépés, hogy részletesen tájékoztattuk a főpolgármestert és a IX. kerületi polgármestert a diákváros projektről”

– mondta Palkovics, hozzátéve, az egyeztetés során abban volt nézeteltérés, hogy Karácsony szerint a projektben soha nem volt szó egyetemről.

A kormány értelmezése szerint viszont mindig is egyetemváros építéséről volt szó a fejlesztési munkák előkészítése során.

A miniszter elmondta, a Fudan Egyetemmel történt megállapodás szerint a bölcsészettudományi és közgazdasági képzés mellett, műszaki és orvosképzés valósulna meg a budapesti kampuszon.

Az egyetem a jelenlegi becslések szerint 440 milliárd forintból valósulhat meg.

Az egyeztetés során ugyanakkor az ITM vállalta azt, hogy a projekt teljes nyilvánosság mellett valósul meg, és a diákváros megvalósítása is teljes transzparencia mellett zajlik majd.

Frissítés: A Palkoviccsal zajló egyeztetésről Karácsony Gergely a Facebook-oldalán számolt be.

„Kiderült, hogy a kínai elitegyetem igenis kiszorítaná a Diákváros fontos részeit. Kiderült, hogy a kínai elitegyetem a magyar diákok számára szinte elérhetetlen lesz, több milliós tandíjat kell majd fizetni.

Kiderült, hogy a Fudan egyetem a magyar adófizetők pénzéből csak és kizárólag a kínai politikai és gazdasági érdekek szolgálja. Újra, sokadszor tettem világossá: a Diákváros egyetlen négyzetcentijét sem adjuk a kínai egyetem javára

Ismét emlékeztettem a miniszterelnök adott szavára: amit a Főváros nem akar, az nem fog megépülni. Hát, nem akarunk kínai elitegyetemet, magyar Diákvárost akarunk” – írta a főpolgármester.

Hozzátette: Baranyi Krisztinával közösen konzultációt indítanak a Fudan Egyetem ügyében, ahol arról kérdezik meg az embereket:

„Akarja-e Budapest népe, hogy a diákváros helyett kínai egyetem épüljön?

Akarja-e Budapest népe, hogy 540 milliárdos hitellel adósítsák el az országot egy olyan egyetem miatt, ahol 2,5-3 millió forinttal kezdődne az éves tandíj?

Akarja-e egyáltalán Budapest népe a Fudan-beruházást?”

A konzultáción június 4-től lehet részt venni – közölte Karácsony.

A teljes bejegyzését itt találod:

(Világgazdaság nyomán)

Kapcsolódó cikkünk:

https://nyugatifeny.hu/2021/04/21/palkovics-ugy-tudja-a-kinai-fudan-egyetem-budapest-ekszerdoboza-lesz-miutan-megepul

Valódi Hírek