Hajmeresztő elmélettel állt elő az orbánista színész, miért kapják el a koronavírust az emberek

Súlyos.

Interjút adott Reviczky Gábor a kultura.hu-nak. A színész arról beszélt, hogy szerinte miért nem kapta el a koronavírust a járvány időszakában.

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész szerint a legfontosabb dolog a hit, ugyanis szerinte az „erősíti az önrezgést„. Kifejtette, a koronavírus-járvány alatt az emberiséget áthatotta a félelem, ami szerinte nagyon veszélyes.

Ebben az állapotban az ember önrezgése öt hertz, a boldog emberé ötven hertz. Tudományos kutatások nem mutatják ki, de nekem

meggyőződésem, hogy az emberek azért kapják el a koronavírust, mert a félelem miatt alacsony az önrezgésük.

Pedig a ’betolakodónak’ húsz hertz fölött már esélye sem lenne” — elemezte a helyzetet Reviczky.

Elmondta, őt elkerülte a vírus. Ennek okát abban látja, hogy a járványügyi veszélyhelyzet 2020. március 11-ei kihirdetése után az első cselekedeteként feszületet tett az ajtajára, és ezzel elmondása szerint meghívta Jézust az otthonába. A színművész

megkérte a Megváltót, hogy védje meg a családját.

Azt is elmondta, hogy beoltatta magát a kínai Sinopharm-vakcinával, mivel elmondása szerint „a hagyományos eljárásban” bízik. Ennek ellenére a legjobban a Szputnyik V-oltásnak örült volna.

Kifejtette, megkaphatta volna a Pfizert is, azonban attól félt, hogy megfertőződhetett volna az oltóponton. Emiatt inkább Ráckevén oltatta be magát.

A gyanúm beigazolódott, ugyanis később kiderült, hogy egy nálam idősebb barátom ugyanazon a napon elment a dél-pestibe, és a Pfizer mellett a Covidot is megkapta. Szegénykém alig élte túl” — mondta, hozzátéve, hogy ő is nagy veszélynek lett volna kitéve. Ennek ellenére azonban

úgy gondolja, kisebb eséllyel kapta volna el a vírust, ugyanis állítása szerint magas az önrezgése.

Valódi Hírek