Újabb fideszes polgármester ment neki a Fidesz lakásprivatizációs törvényjavaslatának

A győri fideszes polgármester is érthetetlennek tartja a Böröcz-javaslatot.

Dézsi Csaba András, Győr fideszes polgármestere az Úgytudjuk.hu-nak adott interjújában beszélt arról, hogy nem tartja tárgyalásra alkalmasnak Böröcz László fideszes képviselő lakástörvény-módosítását.

Böröcz törvényjavaslata szerint egy önkormányzati bérlakás forgalmi értékének 30 százaléka lesz a vételár, ami évenként 1 százalékkal csökken, és a lakás értékének 15 százalékáig csökkenthető (ehhez legalább 15 éve kell bérelni). Így aztán a bérlakásokat a lakók potom áron megvehetik.

„Messze nem arról szól a kérdés számomra hogy akkor adjuk el az összes lakást vagy ne? Ennél sokkal bonyolultabb a helyzet”

– mondta Dézsi.

Elmondta, léteznek olyan szociális bérlakások is, amelyeknek lakói már nem tekinthetőek szociális bérlőnek, mert több generációval ezelőtt kapta a családjuk szociális alapon, ők csak megörökölték, de nem szorulnak rá.

A győri polgármester szerint emellett el kellene gondolkodni azon is, hogy ebben az esetben ki viselje a felújítási terheket, illetve azon is, hogy a bérlakásokban valójában nincsen közös költség.

Dézsi ezért javaslatot tett arra, hogy ahol egy társasházban 50 százalék fölötti az önkormányzat tulajdoni aránya, ott próbálják megszerezni a teljes tulajdonjogot, viszont ahol csak kisebbségi tulajdonosok, ott inkább adják el, a bevételből pedig újítsák fel az önkormányzati tulajdonban maradó lakásokat.

A polgármester ugyanakkor hozzátette azt is, szerinte

bizonyos bérlakások eladásának inkább hátrányai, mintsem előnyei lennének a jövőre nézve.

Nem Dézsi Csaba András az egyetlen fideszes polgármester, aki nem értett egyet Böröcz javaslatával. Így többek között Cser-Palkovics András székesfehérvári fideszes polgármester sem, aki Facebook-oldalán azt írta, a javaslat jelenlegi formájában azért nem jó, mert társadalmi problémákat eredményezne, és

komoly vagyonvesztést okozna.

Kovács Péter, a XVI. kerület fideszes polgármestere pedig nyílt levelet írt Böröcznek, amelyben “marhaságnak” és “igazságtalannak” nevezte a javaslatot. Debrecen fideszes polgármestere, Papp László pedig az RTL-nek beszélt arról, hogy a városnak többmilliárdos veszteséget jelentene a lakástörvény módosítása.

(ugytudjuk.hu nyomán)

Kapcsolódó cikkünk:

https://nyugatifeny.hu/2021/05/15/a-dk-polgarmesterei-felszolitottak-a-fideszeses-varosvezetoket-hogy-ok-is-tiltakozzanak-a-fidesz-lakasmaffia-torvenye-ellen

Valódi Hírek