„Igazságtalan marhaság!” — Halálosan kiakadt a fideszes polgármester a fideszes törvényjavaslatra

Nyílt levelet írt Böröcz Lászlónak.

Beszámoltunk arról, hogy Böröcz László fideszes képviselő kedd éjjel beadta a lakástörvény módosítását.

Ezzel több kormánykegyenc is jól járna, akik a Budai Várban bérelnek önkormányzati lakást, hiszen ha a javaslatot elfogadja a Parlament, akkor egy önkormányzati bérlakás forgalmi értékének 30 százaléka lesz a vételár, ami évenként 1 százalékkal csökken, és a lakás értékének 15 százalékáig csökkenthető (ehhez legalább 15 éve kell bérelni).

Így aztán a bérlakásokat a lakók potom áron megvehetik.

Kovács Péter, a XVI. kerület fideszes polgármestere a Facebookon osztotta meg a törvényjavaslattal kapcsolatos gondolatait egy Böröcznek írt nyílt levélben:

„Tisztelt Képviselő Úr! Kedves Laci!

Május 11-én benyújtottál egy törvényjavaslatot az önkormányzati lakásokkal kapcsolatban. Ehhez jogod van, hiszen az Országgyűlés megválasztott képviselője vagy.

De arra kérlek, vond vissza a javaslatodat. Nem tudom mi volt a szándékod a javaslatoddal, de nem hiszem, hogy kellően átgondoltad. Javaslatod szerint a piaci ár töredékéért megvehetik a bérlők az önkormányzati bérlakásokat, nagyon kedvező feltételekkel, mindegy, hogy milyen régen laknak benne, vagy mennyi bérleti díjat fizettek eddig, az önkormányzatnak kötelező eladnia részükre.

‼ Javaslatod, megítélésem szerint marhaság‼

Miért kellene elkótyavetyélnie az önkormányzatoknak a lakásvagyonukat? Micsoda vagyonvesztést jelent ez, ha a valós piaci ár 20%-áért kell eladni valamit. Ezzel a kivételes lehetőséggel valószínűleg a legtöbb bérlő élni fog. Ha saját megtakarítása nincs is, akkor vesz fel hitelt, erre bármikor, bármilyen bank ad hitelt, hiszen a jelzálogként felkínált ingatlan többszöröse a hitel összegének. Ha mégse kapna hitelt, majd a lakásmaffia ráteszi a kezét az ingatlanokra.

Miért jó ez? Kinek jó ez?

Kik laknak (jó esetben és most nem az I. kerületi bérlőkre gondolok) önkormányzati bérlakásokban? Azok, akiknek nem volt annyi pénzük, hogy saját lakást vegyenek, vagy, mert a jövedelmük ezt nem teszi lehetővé, vagy mert fiatalok és még nem spóroltak össze annyit, hogy sajátba költözzenek. Ha minden, vagy a legtöbb bérlakást megveszik a most bent lakó bérlők, akkor nem marad bérbeadható lakása az önkormányzatnak, akkor hogyan fog segíteni az önkormányzat a többi lakosának?

Hogyan fognak a jövőben boldogulni? Ha nincs elég pénzük piaci albérletet fizetni, hová menjenek? A híd alá vagy egy életre maradjanak a szülői házban, mondjuk 8-an 45 négyzetméteres 1,5 szobás lakásban? Ezt akarod?

Ha nem lesz önkormányzati lakásvagyon, mert kötelező elkótyavetyélni, akkor hogyan fog lakásgazdálkodást folytatni az önkormányzat, ami törvényi kötelezettsége? Van állami lakásépítés? NINCS‼ Van önkormányzati lakásépítés? Valljuk be, az se nagyon van. Akkor a lakóknak mi marad? A piaci lakbér, vagy életük végéig a mamánál lakjanak, vagy menjenek a híd alá? Te hogyan szeretnéd?

‼ Javaslatod mérhetetlenül igazságtalan‼

Azért, mert valaki tavaly bérlakáshoz jutott és még egy éve sem lakik ott, alig fizetett lakbért a tulajdonos önkormányzatnak, miért lenne jogosult megvenni a vagyont, olcsó pénzért, jócskán a piaci ár alatt? Mert, ha mondjuk azt javasolnád, hogy aki már 20 éve vagy még több ideje az önkormányzati bérlakásban lakik és kifizette lakbérként évek alatt a lakás értékét, az élhessen ezzel a lehetőséggel, az még méltányolható lenne, de így, ez igazságtalan.

A XVI. kerületi Önkormányzat amellett, hogy nagyon kevés bérlakással rendelkezik, igyekszik bővíteni és mobilissé tenni az önkormányzati lakásállományát. A korábban 100%-ban szociális alapú bérlakásállományt, ahol a bérlő élete végéig lakhatott, ha fizette a minimális bérleti díjat, mi több a hatályos jogszabályok szerint az egyenes ági hozzátartozója örökölhette is azt, átállította vegyes rendszerűvé.

Hosszú évek kitartó munkájának köszönhetően most már a bérlakás állomány közel harmada költségelvű bérlakás (aminek a lakbére a piaci ár harmada, fele, így nagyon népszerű a XVI. kerületben), melyet 2 év határozott időre adunk bérbe. Ha a bérlő fizet, akkor maximum 8 évig lakhat a bérlakásban, ez alatt kell annyi pénzt összespórolnia, hogy tudjon magának venni sajátot, akár a kormány nagyvonalú CSOK lehetőségének igénybevételével.

Most ezeket a bérlakásokat is kötelező lesz eladni a bérlőnek. A mostani bérlők bizonyára örülni fognak, de mi lesz a többi lakónkkal, akik a jövőben vártak az önkormányzat ilyen irányú segítségére? Így mobilis lett a lakásállomány, nincs üresen álló bérlakása az Önkormányzatnak.

Sok embernek tudunk segíteni saját otthonhoz jutásban, pont azt a segítséget adjuk meg és pont azoknak adjuk meg, akiknek csak egy kicsi kellene még, hogy élni tudjanak a kormányunk nagyvonalú lakásteremtési támogatásával a CSOK-kal. Javaslatoddal ezt az eredményt lenullázod és visszaveted a lakásgazdálkodásunkat egy vagy két évtizeddel ‼

Miért kell ez?

A konkrét példa a XVI. kerületből: 2020. december 15-én költözött Sz. Sándor 5 tagú családjával a XVI. kerületi Önkormányzat tulajdonában álló Enikő utcai 64 m2-es lakótelepi lakásba. A költségelvű bérlakás havi bérleti díja: 39.808 Ft/hó. A lakást bérbeadás előtt az Önkormányzat 1,2 millió forintért újíttatta fel.

A bérlő eddig alig 200 ezer forint bérleti díjat fizetett. Javaslatod szerint most kb. 38 millió forintot érő lakást a bérlő, ha egy összegben fizet, akkor a piaci ár 21%-án, vagyis 8 millió forintért tulajdonába veheti, úgy, hogy a jogügylet időpontjában még egy éve sem bérlője az ingatlannak.

Az Önkormányzat meg 30 millió forintos vagyonvesztést könyvelhet el. A XVI. kerületben, más budapesti önkormányzatokhoz képest kevés az önkormányzati bérlakás, csupán 200 darab van belőle, de javaslatod így is 3 – 8 milliárd forint vagyonvesztéssel jár az Önkormányzatunknak.

Remélem, az új információk alapján, új döntést fogsz hozni és visszavonod, vagy jelentősen módosítod javaslatodat. Készséggel állok rendelkezésedre bármilyen konkrét információval, amely segítheti felelősségteljes munkádat.”

(kiemelt kép: közérdek.blog.hu)

 

Valódi Hírek