Hivatalos: Kiváltja Orbánék plasztikkártyáját a védettségi mobilapplikáció

Már, ha működni fog.

Szombat éjszaka jelent meg a Magyar Közlönyben az a mától hatályos rendelet, amely szerint

a védettségi igazolvány felmutatásával egyenértékű, ha az érintett a koronavírus elleni védettségét a védőoltást igazoló applikációval igazolja.

A védettség igazolásakor az érintett a személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolvány bemutatására külön is felhívható. Az applikációt ellenőrző (szerv vagy személy) jogosult az érintett hatósági igazolványán és az applikációban feltüntetett adatait megismerni, de azokat nem rögzítheti – olvasható a rendeletben.

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy noha a védettségi igazolványban nem szerepel a vakcina típusa, az applikációban ezt is feltüntetik majd, illetve látható lesz az is, hogy az igazolvány tulajdonosa

mikor kapta meg az első és a második oltást.

Az applikáció ugyanakkor nem igazolja, hogy tulajdonosa átesett a víruson. Erre továbbra is csak a védettségi igazolvány használható.

Az EESZT applikáció múlt hét óta letölthető Android és iOS-es mobiltelefonokra, ugyanakkor ahogy azt az állami fejlesztésű weblapoknál és applikációknál már megszokhattuk, azonnal le is hal, illetve előfordult olyan eset is, amikor nem fogadták el.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) azonban szerda reggel azt közölte, az hogy az applikáció helyettesítheti a plasztikkártyát azért is jó hír, mert mostantól annak sem kell lemondania az utazásról, aki még nem kapta kézhez védettségi igazolványát, hiszen így a szálláshelyek, vendéglátóhelyek, fürdők is elfogadhatják az applikációt.

(24.hu nyomán)

Valódi Hírek