Hatalmas leleplezést ígér a kormánymegrendelésre készülő propagandamozi

Itt az első beharangozó.

Hatalmas titkolózás övezi azt a filmet, amely az őszödi beszédről készül, bemutatóját pedig a jövő évi választásokhoz igazítja a kormány.

A filmet a Mega Film Kiadó Kft. gyártja, amely a Filmirodánál fellelhető adatok alapján valószínűleg A hazugság ára címen fut majd,

800 milliós tervezett költségvetéssel.

Azóta az is kiderült, hogy kik azok a színészek, akik a nevüket adják a rohamtempóban készülő produkcióhoz: a két főszerepet Banovits Vivianne és Mózes András játsszák, de szerepel még a filmben Trill Zsolt, Szikszai Rémusz és Zayzon Zsolt is. Egyes értesülések szerint Dobrev Klára szerepében Gubás Gabit láthatjuk majd.

A propagandamozi most végre saját Facebook-oldalt is kapott Elkxrtuk címmel, ami arra enged következtetni, hogy A hazugság ára csupán munkacím volt. Az oldalon azt ígérik valakik, hogy május 26-án (azaz az őszödi beszéd elhangzásának 15. évfordulóján) minden kiderül és lerántják a leplet.

Hogy miről, azt már nem árulják el, de vélhetően ekkor derül majd ki a teljes szereplőgárda, és ekkor lesz nyilvános, hogy valóban egy Gyurcsány Ferencet lejáratni akaró, kormánymegrendelésre készülő, időzített propagandamozival van dolgunk.

A Mega Film ügyvezetője és tulajdonosa Kálomista Gábor, aki egyben a film producere is. A castingot a Universe Management Kft. végezte, amely korábban Vajna Tímea révén Andy Vajna érdekeltségébe tartozott.

(kiemelt kép: Index)

 

Valódi Hírek