Hazudott Orbán: Rengeteg ország előttünk jár a nyitásban, és sokkal kevesebb halottjuk is volt

Nem előztünk a kanyarban.

Kellő szerénységgel, de azt tudjuk mondani, hogy Magyarország ma a járvány szempontjából védettebb és biztonságosabb ország, mint bármely nyugat európai ország”

írta közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, miután a reggeli rádióinterjújában bejelentette az ötmillió beoltottat követő enyhítéseket, így többek között azt, hogy eltörlik a kijárási tilalmat és nem lesz kötelező maszkot hordani a köztereken.

A 444.hu gyűjtéséből ugyanakkor kiderült, hogy több nyugat-európai országban is már április közepe óta lecsengőben van a járvány harmadik hulláma, így Magyarország is nagyjából ezekhez hasonló tempóban halad. Ugyanakkor számos országban úgy nyithatnak ki, hogy jóval kevesebb áldozatot veszítettek a harmadik hullámban.

Így többek között az első hullámban Orbán laborjának is nevezett kilencmilliós Ausztriában a fertőzöttek és a halottak száma is jócskán elmaradt a magyar járvány adataitól: a harmadik hullám csúcsán majdnem harmadával kevesebb aktív fertőzöttet tartottak számon, mint november közepén a második hullám tetőzésénél, és

összesen 10 260-an haltak meg a járványban. Ehhez képest Magyarországon 29 427-en.

Május 26-tól, szerdától Ausztriában újra kinyithatnak az éttermek, a mozik és a színházak. Fix ülőhelyekkel 3000 fős létszámig lehet szabadtéri rendezvényeket tartani, beltéren a felső korlát 1500 fő. Fix ülőhely nélküli rendezvényt pedig beltéren csak 50 főig lehet szervezni.

Az iskolákban hétfőtől térhetnek vissza a jelenléti oktatáshoz a diákok,

akiket heti háromszor fognak tesztelni minden intézményben.

A beutazásnál egyre több országgal szemben törlik el a karanténkötelezettséget, és az osztrák gyógyszertárakban a külföldiek is ugyanúgy kérhetnek ingyenes gyorstesztet.

Portugáliát év elején találta telibe a járvány harmadik hulláma, így sokáig ők álltak a halálozási lista élén,

ehhez képest április közepén már volt olyan nap is, amikor senki nem halt bele a koronavírus-fertőzésbe.

Magyarországon ma, május 21-én is 47 újabb elhunytat jelentett az operatív törzs.

A szomszédos országok közül Szlovákiában szombaton véget ért a veszélyhelyzet, többek között megszűnt a kijárási és gyülekezési tilalom, így akár tüntetéseket is lehet tartani.

Romániában szintén szombaton törölték el a kültéri maszkviselési kötelezettséget, így a szabadban már csak a piacokon, vásárokban, tömegközlekedési járműveken és megállókban, illetve munkahelyeken kell maszkot hordani. Egyben megszüntették az éjszakai kijárási tilalmat és az üzletek nyitvatartásának korlátozását is.

A nagyobb rendezvényeken csak a beoltottak, illetve 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel, vagy 24 óránál frissebb negatív antigén-teszttel rendelkezők vehetnek részt. Emellett látogathatók a sportesemények is, de a nézők csak a férőhelyek 25 százalékát foglalhatják el.

(444.hu nyomán)

Valódi Hírek