Bősz Anett keményen kiosztotta a Fidesz 2022-es költségvetését: „Ez a szerencsések és elfeledettek költségvetése”

A DK-s képviselő szerint Orbánék felosztották Magyarországot, a társadalmat és az önkormányzatokat is szerencsésebbekre és hátrányosokra.

Mi is beszámoltunk róla, hogy csütörtök óta heves vita zajlik a Parlamentben a jövő évi költségvetésről, amelyet az ellenzéki pártok „bosszúállónak” és „irracionálisnak” tartották, míg Varga Mihály pénzügyminiszter az újraindítás költségvetésének nevezte, és szerinte a tavaszi benyújtás is egyike azoknak a biztos pontoknak, amelyek hozzájárulnak az újrainduláshoz.

A DK miniszterelnök-jelöltje, Dobrev Klára pedig a csütörtök délelőtt tartott felszólalásában beszélt arról, hogy egy megfelelő költségvetésben mi mennyibe kerülne.

Bősz Anett, a Liberálisok elnöke, a DK frakcióvezető-helyettese a költségvetési vitán elmondta,

szerinte egyértelmű, hogy „a Fidesz antiszociális piacgazdaságot hozott létre, hiszen olyan költségvetést tervez, amely konzerválja a meglévő társadalmi szakadékokat”.

„Orbánék felosztották a hazánkat szerencsésebbekre és hátrányosokra, és ugyanezt tették a társadalmi csoportokkal és az önkormányzatokkal is.

Ez a költségvetés azoknak segít, akik egyébként is jól elboldogulnak, vagyis a nemzeti nagytőkésnek nevezett új milliárdos rétegnek, miközben a leszakadó régiókban folyamatosan újratermelődnek az egyenlőtlenségek az oktatásban is”

– mondta Bősz.

A DK-s képviselő közölte: olyan, négy Buda környéki települést érintő módosító indítványt nyújt be, amelyek Érd Megyei Jogú Város járványban elvont pénzforrásainak korrekcióját, Diósd és Tárnok belső úthálózat- és infrastruktúrafejlesztését, valamint a törökbálinti zajvédőfal teljes szakaszának megépítését foglalja magába.

„A teljes összeg elfér a nyíregyházi stadionban, ideje volna tehát komolyan venni az agglomeráció legégetőbb szükségeit

– tette hozzá Bősz Anett.

A teljes felszólalást itt tudod megnézni:

Valódi Hírek