Kálmán Olga frappáns választ adott Varga Judit ócska pózolására

Touché!

„This is SPÁRGA‼️ A spárga, népiesen “csirág”, az egyik legegészségesebb zöldség és isteni leves készíthető belőle.
Magyarország igazi spárgatermesztő nagyhatalomnak számít, hiszen Európa-szerte népszerű a magyar spárga”

– írta Varga Judit igazságügyi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán

A miniszter bejegyzése ugyanakkor már a kommentelők körében sem aratott osztatlan sikert, hiszen többen megjegyezték, hogy hiába egészséges, a spárga egyike a legdrágább zöldségeknek a magyar boltokban.

Varga spárgás bejegyzése felháborította Kálmán Olgát, a DK elnökségi tagját és II. kerületi országgyűlési képviselőjelöltjét is, aki szerda reggel azt írta a közösségi oldalán:

„És akkor még nem is beszéltünk a gyümölcs-, hús-, étolaj-, tojás árakról …..

Varga Judit a minap azzal büszkélkedett, hogy „Magyarország igazi spárgatermesztő nagyhatalom, Európa-szerte népszerű a magyar spárga”.

Igazán büszkék lehetünk a magyar spárgára, no meg az árára is. (Múlt héten még 2 ezer forint fölött is volt egy fél kilós csomag).

A magyar spárgával persze nincs semmi baj, egészséges is, finom is. Isteni köretnek, levesnek. Csak éppen a legtöbb magyar család számára ilyen áron elérhetetlen.

Ja, és egy apró jótanács: a zöldet nem szoktuk hámozni, csak le kell törni a fás végét!”

Valódi Hírek