Elérhetetlenné vált a mélymagyarok számára létrehozott Facebook-utánzat, a HunDub

Rettenetesen szomorú lehet mind a 3 felhasználó.

Nagy ígéretekkel és minimális szerverkapacitással indult el decemberben a Hundub nevű közösségi oldal, amelynek legfőbb célja a politikai cenzúra megszüntetése mellett

a Nagy-Magyarország-rajongók és a Facebookról kitiltottak egyesítése volt.

Három héttel a nyitás után viszont máris problémák jelentkeztek, mikor óránként 59 millió látogató bejelentkezésével akarták lefagyasztani azt.

Hogy jelenleg mi a probléma, még nem tudni, de az oldal ismét elérhetetlenné vált, de a hundub.hu-ra látogatva láthatjuk, hogy a Cloudflare terheléselosztó jól működik, de nem éri el a kiszolgálót.

A leállás lehetséges magyarázata lehet

a szolgáltatás bezárása,

a portál nagyobb szerverparkra költöztetése (erre van a legkisebb esély, tekintve, hogy a több százezres felhasználói roham életszerűtlennek tűnik), valamint előfordulhat, hogy egyszerűen egy áramszünet áldozatává vált a weblap.

Az első variációt támasztja alá az a tény amely szerint Facebookon pénzügyi támogatást kértek, hogy az oldal, aminek első felhasználói között ott volt Orbán Viktor is, tovább tudjon üzemelni:

Pál Csaba, a Hundub ötletgazdáját és ügyvezető igazgatója korábban arról beszélt, az ötletgazdák pénzelik a felületet, és ez még így is marad évekig, később pedig reklámbevételekből tartják majd fent magukat, tehát nem tervezik az oldal fizetőssé tételét.

A több helyen is alapító-ügyvezetőként nyilatkozó Pálról ugyanakkor kiderült, hogy nem rendelkezik vállalkozói tapasztalattal vagy pénzügyi hátterrel, ahogy komolyabb üzleti sikereket sem halmozott fel eddig.

 

Valódi Hírek