Palkovics úgy tudja, a kínai Fudan Egyetem Budapest ékszerdoboza lesz, a gigahitel pedig öt éven belül megtérül

Karácsonyéknak pedig olyan ajánlatot tesz, ami „nem lesz semmi”.

“Ha úgy gondolja a főváros és a ferencvárosi önkormányzat, hogy meg akarja akadályozni a Fudan projektet, lelkük rajta.

De annak tudatában kell lenniük, hogy ezzel gyakorlatilag beismerik, nem akarják, hogy a hazai felsőoktatást érdemben fejlesszük, versenyképesebbé tegyük, hogy szerintük a magyar fiatalok nem tartanak igényt korszerű képzésekre”

– mondta Palkovics László innovációs miniszter az atv.hu-nak adott interjújában a kínai Fudan Egyetem és a Diákváros-projekt miatt kirobbant konfliktus kapcsán.

A miniszter -, aki hétfő óta felel a projektekért – úgy vélekedett, “marhaságokat beszél” az, aki szerint a Fudan a Kínai Kommunista Párt egyik egyeteme.

Holott Hszi Csin-ping kínai elnök hét elején a pekingi Csingua Egyetemen maga beszélt arról, hogy a kínai egyetemeknek egy olyan új generációt kell kinevelniük, akik kíváncsiak, innovatívak és teljes mértékben hűségesek a szocializmus eszméjéhez, illetve a Kínai Kommunista Párthoz.

Palkovics ezzel kapcsolatban azt mondta, ha az amerikai elnök tart egy előadást bármelyik amerikai egyetemen, akkor a kínai elnökhöz hasonlóan ő is az amerikai politikát és értékeket képviseli.

A miniszter szerint így természetes, hogy míg az USA elnöke demokráciáról, a kínai elnök a „saját társadalmi berendezkedésükről” beszélt a Kínai Kommunista Párt megalakulásának a 100. évfordulóján.

Visszatérve a fővárosi és a ferencvárosi önkormányzatokkal folytatott egyeztetésekre, Palkovics azt mondta, az V. kerület polgármestere, Baranyi Krisztina és Karácsony Gergely budapesti főpolgármester is megkereste őt, ezért egyeztetéseket fognak kezdeményezni, és szerinte megegyezésre fognak jutni a készülő projektekkel kapcsolatban.

“Ha megnézi az elmúlt hat évet, a konfliktusokban én mindig mindenkivel egyeztettem, a fél világot keresztülutaztam. Ezt a szokásomat, hogy megpróbálok másokkal tárgyalások útján megállapodni, nem szeretném föladni. Erre amiatt is szükség van, mert a jobbító szándékainkat sokszor előítéletes módon félreértik, vagy a változásokban ellenérdekeltek félremagyarázzák.

A városvezetők tiltakozása mögött ezúttal inkább az információhiányt sejtem, ebben a mi mulasztásunk is benne lehet, de ez nem olyan hiba, amit fehér asztal mellett ne lehetne kijavítani”

– jelentette ki Palkovics.

Arra a kérdésre, hogy mit ajánl Karácsonynak és Baranyi Krisztinának, a miniszter azzal válaszolta:

„azt hogy létrehozunk egy olyan beruházást, ami mind Budapest fővárosnak, mind Ferencvárosnak egy ékszerdoboza lesz”.

Majd hozzátette, a konkrét ajánlata az lesz, hogy Budapestnek semmiféle rizikót nem kell vállalnia, mégis egy olyan fejlesztési projekt haszonélvezője lesz,

“ami, ahogy pestiesen mondják, nem semmi”.

Azzal kapcsolatban, hogy az 540 milliárd forintra becsült beruházást javarészt kínai alapanyagokból és hitelből valósítaná meg a kormány, amelyet a magyar kabinet törlesztene, így az Karácsonyék szerint sem a közjót szolgálja, Palkovics azt mondta:

„ne becsüljük le a kormánynak a képességeit, hogyha egy ilyen beruházásról beszélünk, akkor megnézik, hogy ennek milyen az üzleti modellje”.

Majd hozzátette azt is, hogy szerinte nem túlzó az az előzetes becslés, hogy a Fudan kampusz akár öt éven belül is megtérülhet, köszönhetően többek között a tandíjaknak és a kutatás-fejlesztési együttműködéseknek.

(atv.hu nyomán)

Valódi Hírek