G. Fodor Gáborék ocsmány levelet írtak a német miniszternek, Vágó István kiakadt

Reméljük, ez komoly, mert viccnek kicsit durva lenne.

Szentesi Zöldi László egyfajta nyílt levéllel jelentkezett a 888.hu-n, G. Fodor Gábor lapjában vasárnap. A szerző Jens Spahnnak, a német egészségügyi miniszternek címzett dolgozatában azt nehezményezi, hogy csak az Unióban engedélyezett vakcinákkal beoltottak kapnak felmentést a németországi karanténkötelezettség alól.

Az írásban magát kissé elragadtatva a második világháborúban harcoló tökös német katonákat hasonlítja össze azokkal a németekkel, akik szerinte ma a keletiek nélkül a wc-re sem tudnának kimenni.

Vágó István Facebook-oldalán reagált G. Fodor dolgozatára:

„A Fidesz szócsövében (főszerkesztője GFG, Orbán apoteózisának szervilis megéneklője) megjelent egy nyílt levél a német egészségügyi miniszternek címezve, mely szerint a keleti fronton harcoló németek „tökös és kemény katonák” voltak, szemben a mai németekkel, akik „önerőből még a vécére sem tudnak kimenni”.

És különben is, Spahn miniszter hazudik, kioktat és a „férje Daniel”.

Mindezt azért, mert csak az Unióban engedélyezett vakcinákkal beoltottak kapnak felmentést a németországi karanténkötelezettség alól.
A németek a legfontosabb kereskedelmi partnereink (még), bizonyára eljut hozzájuk a levél. De elképzelem, mit szólhat az íráshoz például a kecskeméti Mercedes gyár igazgatója…

Nem, el sem tudom képzelni.”

Valódi Hírek