„Apád szégyellne, ha látná, mit művelsz!” — Beleszállt Vágóba a kormánypropagandista, nagyon rossz ötlet volt

Nem teszi zsebre, amit kapott.

Galsai Dániel a Magyar Hírlap hasábjain próbált meg beleszállni Vágó Istvánba csütörtökön, de ezt nagyon rosszul tette.

A kormánysajtós Formában című véleménycikkében többek közt azt írta Vágóról:

„Így csak érintőlegesen említem meg, hogy a Vágó István DK-s szócső folytatja pártja sunyi oltásellenes kampányát, és simán belehazudja a nép képébe, hogy az EU 27 tagállama közül 26 elutasítja a kínai vakcinát, miközben Angela Merkel már egy hete bejelentette, hogy hazája elemi érdeke a távol-keleti szer behozatala.”

Vágó István Facebook-oldalán reagált a nyilvánvaló hazugságra:

„Ki hazudik bele a nép képébe, te apaszomorító? Nem mered idézni a mondatomat, amire utalsz, ugye, Galsai csicska?
Hát ezt írtam: „a 27-ből 26 EU-tagállam, NEM OLT kínaival”. Vagy te másként tudod? Hol itt a hazugság?

Merkelre hivatkozol, aki azt nyilatkozta: „Németországnak és Kínának az Egészségügyi Világszervezet (WHO) révén kölcsönösen el kell ismernie az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen használt oltóanyagokat”. El kell, igen. A WHO egyelőre bizonytalan, és addig nem oltanak a németek sem.

Ha pedig majd az Európai Gyógyszerügynökség is elismeri a kínai vakcinát, senkinek nem lesz kifogása ellene – nekem sem.

Hogy kettőnk közül ki a sunyi, azt majd az olvasók megítélik.

És még valami. Ha a bizonyítottan hatásos és biztonságos oltóanyagot pártolja valaki, az nem „oltásellenesség”. De ezt te nem akarod megérteni, Dani, mert a parancs az, hogy ilyen hülyeségeket írogass.

Na, ez a csicska definíciója az újságírásban.

Apád szégyellne, ha látná, mit művelsz.”

Valódi Hírek